Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Süper Lig: idegenben vágott hatot a Fenerbahce – videóval

A török bajnokság (Süper Lig) 34. fordulójának péntek esti mérkőzésén a második helyezett Fenerbahce a kiesőjelölt Caykur Rizespor otthonába látogatott…

A bombaformában lévő Fenerbahce még a vártnál is simábban, 6-0-ra intézte el a Caykur Rizespor csapatát, miután gyakorlatilag a mérkőzés teljes hosszában emberelőnyben játszhatott. A sérüléssel bajlódó Szalai Attila nélkül felálló isztambuli gárda a kezdés után létszámfölénybe került, miután a hazaiak brazil légiósát ütés miatt már az első percben kiállította a játékvezető. A Fener már az első tíz percen belül megszerezte a vezetést Diego Rossi jóvoltából, majd az első játékrész hosszabbításában két tizenegyest is elvégezhettek, Serdar Dursun pedig mindkettőt értékesítette. A szünet után Dursun a mesterhármast is elérte, később pedig még a padról Enner Valencia és Nazim Sangare ugyancsak eredményes tudott lenni, így féltucatot rámoltak be sorozatbeli hatodik győzelmük alkalmával.

A Fener fantasztikus idényhajrája valószínűleg a második helyhez lehet elég, hiszen négy ponttal előzik meg a harmadik Konyasport, miközben nyolc pont a lemaradásuk a fordulóban még nem játszó éllovas Trabzonspor mögött.

Caykur Rizespor – Fenerbahce 0-6 (0-3)
Gólszerzők:ill. D. Rossi (9.), Dursun (45+3., 45+9., 51. – az első kettőt büntetőből), E. Valencia (65.), Sangare (76.)
Kiállítva: Fabirico Baiano (1.), ill.

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye