Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: menesztették a rutinos edzőt – HIVATALOS

Az olasz bajnokságban (Serie A) gyengélkedő Cagliari csapata a korábbi várakozásoknak megfelelően a hétfő esti órákban megerősítette vezetőedzője leváltását…

(Photo by Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images)

Az olasz bajnokságban (Serie A) csak a bennmaradásért küzdő Cagliari csapata a korábbi várakozásoknak megfelelően menesztette Walter Mazzarrit a vezetőedző posztjáról. A csapat a szűkszavú közleményben csak az edző leváltásáról tett említést, annak utódjáról nem adott tájékoztatást.

A korábban többek közt a Napoli és az Inter csapatait is trenírozó Mazzarri múlt szeptemberben vette át a szardíniai csapatot a gyenge szezonrajt után Leonardo Semplicitől, és bár fel tudta rázni őket, a gyenge tavaszi szereplés jóvoltából a kiesés szele továbbra is érinti őket. A 60 éves tréner a mérkőzéseinek mindössze húsz százalékát nyerte meg a csapat kispadján, 35-ből hét találkozót.

Olasz sajtóhírek szerint a szárdok a primavera-csapat edzője, Alessandro Agostini irányításával fejezhetik be a szezont.

Az utolsó nyolc fordulóban hét vereséget szenvedő Cagliari pillanatnyilag az utolsó bennmaradást érő helyet birtokolja, mindössze három ponttal megelőzve a már kieső Salernitanát, amely náluk kettővel kevesebb meccset játszott. Legközelebb éppen velük találkoznak, amely kulcsfontosságú mérkőzés lehet a kiesés elleni harc szempontjából.