Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: bekezdett a Villarreal, de a Liverpool fordított és döntőbe jutott! – videóval

A szenvedős első félidő után végül Liverpool-siker született a Villarreal elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján, így Jürgen Klopp alakulata kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel bejutott a fináléba.

(Photo by Aitor Alcalde – UEFA/UEFA via Getty Images)

A hazaiak számára álomszerűen kezdődött az összecsapás, hiszen már a 3. percben vezetéshez jutottak: Étienne Capoue középre tett labdájára Boulaye Dia érkezett remek ütemben. A Villarreal stadionja a gólt követően szinte felrobbant, ami láthatóan össze is zavarta a liverpooli játékosokat. Az első játékrész nagyrészt Unai Emery csapatáról szólt, az angolok inkább csak kapkodtak, nem találták a saját játékukat. A szünethez közeledve érkezett a csattanó, ezúttal is Capoue készített elő: a beívelt labdát Francis Coquelin juttatta Alisson Becker kapujába, így a sárgák 41 perc alatt le is dolgozták a kétgólos hátrányukat.

A fordulást követően a Vörösök átvették az irányítást, ami nagyban köszönhető a kolumbiai támadó, Luis Díaz beállásának – igaz, a szépítés Fabinho révén jött össze, aki alaposan megtréfálta Geronimo Rulli kapust, ugyanis a lábai között ment be a labda. A 67. percben aztán a már említett Diaz is feliratkozott a gólszerzők közé, ő Trent Alexander-Arnold beadására érkezett fejjel. A végeredményt Sadio Mané állította be, a találathoz azonban Rulli borzasztóan rossz kijövetele is kellett.

A Liverpool története során tizedik alkalommal jutott a BL fináléjába, ahol a Real Madrid vagy a Manchester City lesz majd az ellenfelük.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó
Villarreal CF – Liverpool FC 2–3 (összesítésben 2–5)
Helyszín: Estadio de la Ceramica; Játékvezető: Danny Makkelie
Gólszerzők: Dia (3.), Coquelin (41.), ill. Fabinho (62.), Luis Díaz (67.), Mané (74.)
Sárga lap: Capoue (63.), Lo Celso (81.), Pau Torres (85.), ill. Alexander-Arnold (77.)
Kiállítva: Capoue (86.)

Villarreal: Rulli – Foyth, Raúl Albiol (Aurier 79.), Pau Torres, Estupinan (Trigueros 79.) – Lo Celso, Dani Parejo, Capoue, Coquelin (Alfonso Pedraza 68.) – G. Moreno (Chukwueze 68.), Dia (Alcácer 79.). Vezetőedző: Unai Emery.

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson (Tsimikas 80.) – Keita (Henderson 80.), Fabinho (Milner 84.), Thiago (Curtis Jones 80.) – Salah, Jota (Luis Díaz 46.), Mané. Vezetőedző: Jürgen Klopp.

A találkozó videós összefoglalója: