Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Jupiler League: nagyon fontos győzelmet aratott a Club Brugge

A belga labdarúgó-bajnokság (Jupiler League) felsőházi rájátszásának talán a mindent eldöntő mérkőzését játszották, avagy a Club Brugge fogadta a Royale Uniont.

(Photo by Philippe Crochet / Photo News via Getty Images)

A két együttes alig három napja mérkőzött meg egymással, akkor idegenben 2-0-ra győzedelmeskedni tudott a Brugge, így jobb gólkülönbségének köszönhetően az élre ugrottak. A mérkőzést a vendégek irányították egészen az 59. percig, – igaz komolyabb lehetőségek nélkül – ám ekkor a japán védő Koki Machida második sárga lapját követően a kiállítás sorsára jutott. Az emberelőny tudatában a hazaiak azonnal feljebb kapcsoltak, ami szinte rögvest gólban mutatkozott meg, igaz ehhez kellett a dán védő Jonas Bager peches mozdulata is, ugyanis öngól révén jutottak vezetéshez a Kék-feketék. A vezetés tudatában kicsit visszavett a tempóból a Club Brugge, hiszen nekik az 1-0 is tökéletes eredmény, de nem adták fel a második gól megszerzésének a lehetőségét sem, amivel eldönthették volna a találkozót, de Hans Vanaken ígéretes lövésén kívül nem tudtak komolyabb helyzetet kidolgozni, míg a Royale Union már nem tudott veszélyeztetni 10 emberrel, így vereséget szenvedtek, amivel a bajnoki cím lehet el is úszott számukra.

Club Brugge – Royale Union 1-0 (0-0)
Helyszín: Jan Breydel Stadion (Brugge), Játékvezető: E. Lambrechts
Gólszerző: J. Bager (66. – öngól)
Kiállítva: T. Buchanan (90+3.) ill. K. Machida (59.)

A felsőház jelenlegi állása

tabella: eredmenyek.com