Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
A 8-szoros angol válogatott kapus, Ben Foster Twitteren jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg szerződését a Watforddal, így az idényvégén távozik a Premier League-ből kipottyanó együttestől.
“Fenn és lenn, a jó, a rossz és a csúf … ez mind az út része. A Watfordnál töltött időm lejárt, nagy köszönettel tartozom mindazoknak, akik szorítottak értem, a támogatásért a szurkolóknak, játékostársaknak és stábtagoknak az elmúlt hat évben. Remek volt!
Kíváncsian várom, mit hoz a következő idény” – írta Twitteren a 39 éves kapus.
Foster 2018 óta volt a Watford játékosa, azóta folyamatosan a csapat egyik legjobbjának számított.
Foster karrierje a Stoke City-ből indult, azonban a Stoke színeiben sosem lépett pályára, többször is kölcsönadták. 2005-ben csapott le rá a Manchester United, ahol az ott töltött öt év alatt is csak néhány mérkőzés jutott, illetve a manchesteriek két szezonra is kölcsönadták a Watfordnak a kapust.
Később Foster védte a Birmingham City kapuját, majd a városi rivális West Bromwich-ét is.
Sajtóhírek szerint Foster könnyen kipipálhatja a harmadik birminghami klubot is, hiszen az Aston Villa érdeklődik iránta, de könnyen lehet, hogy az MLS-ben folytatja a pályafutását.
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…