Real Madrid: a Liverpool ellen visszatérhet a kulcsember!

Combhajlító sérülése után kedden már újra együtt edzhetett a csapattal David Alaba. 

Mint ismert, az osztrák válogatott hátvéd még a Manchester City elleni Bajnokok Ligája elődöntő-odavágón sérült meg, azóta nem számíthatott rá Carlo Ancelotti vezetőedző.

Sokan találgatták, hogy vajon mennyire lehet súlyos Alaba izomsérülése, aki miután kedden együtt edzett a társakkal, minden valószínűség szerint megfelelő erőállapotba lesz a Liverpool elleni május 28-ai BL-döntőre.

A Marca sérült-jelentése szerint Alaba visszatérése mellett, Karim Benzema is edzésbe állt, miután egy nap pihenőt kapott Ancelottitól. Az olasz mester a hétvégi, utolsó bajnokira vélhetően újra számolhat majd a kisebb problémákkal még minid küzdő Gareth Bale, Isco, Marcelo és/vagy Eden Hazard játékára is.

Érdekesség, hogy a felsoroltak közül többen is könnyen megeshet, hogy búcsúmérkőzésüket játsszák majd péntek este a Bernabéuban a Betis ellen.