Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Ahogyan arról beszámoltunk, a várakozások szerint a vasárnapi napon a Paris Saint-Germain lejáró szerződésű kiválósága végre valahára bejelentést tesz a jövőjéről…
(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)
Napjaink leginkább megbízható átigazolási ügyekkel foglalkozó újságírója, Fabrizio Romano a szombat délután folyamán megerősítette, hogy Kylian Mbappé hosszabbítani fog a Paris Saint-Germain csapatával, és döntéséről már a megszerzése iránt hónapok óta érdeklődő Real Madrid együttesét is értesítette. Az olasz forrás az általa használatos “here-we-go” jelzőt is ledobta már a megállapodás kapcsán, egy másik bejegyzésében pedig százszázalékosnak nevezte a hosszabbítást.
A francia sajtóban kiszivárgott híresztelések szerint Mbappé három évre szóló megállapodást köt a párizsi csapatával, a bankszámláját pedig egészen elképesztő összegek terhelhetik, hiszen a hírek 300 millió eurós aláírási bónuszról és évi nettó 100 millió eurós álomfizetésről harsognak. Ha ez még önmagában nem lenne elég, egyesek szerint beleszólással bírhat a klubvezetésébe, és dönthet a vezetőedző és a sportigazgató kilétéről, valamint az érkező és a távozó játékosokról.
Mbappé az elmúlt négy év alatt minden sorozatot figyelembe véve 216 mérkőzés alatt 168 gólt szerzett a PSG színeiben. A legutóbbi idénybeli 47 pályára lépése során 42 alkalommal volt eredményes, ebből a bajnokságban 27-et, a BL-ben pedig nyolcat vállalt. Az aktuális kiírásban 25 gólt szerzett a Ligue 1-ben és további hatot a BL-ben.
🚨 Kylian Mbappé will STAY at Paris Saint-Germain. He’s definitely not joining Real Madrid this summer, the final decision has been made and communicated to Florentino Perez. 🤝 #Mbappé
𝐇𝐄𝐑𝐄 𝐖𝐄 𝐆𝐎.
More to follow – Kylian stays. #PSG pic.twitter.com/rUkFk8jmao
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) May 21, 2022
Az új szezon rajtjára talán készen állhat…
Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Egyre közelebb a klubváltás – Még Diego Simeone szerint is…
Mourinho a parkolóban kérte számon a ténykedését…
Már csak nyolc csapat van versenyben…
Sebastian Hoeneß legénysége már az 1. percben előnybe jutott…
A horvát szakember tavaly nyáron vette át az OM irányítását…
Ezen Bellingham lehetséges érkezése sem változtat…
A távozó Marco Asensio helyére…
2027 nyaráig kötelezte el magát!
A második mérkőzés simább volt, mint az első…
Új időszámítás kezdődött Kispesten…
Megvan a Fradi első nyári szerzeménye!
Meggyőző teljesítményt nyújtott tavasszal…
Pep Guardiola nem számít a játékosra, ezért nyugodtan távozhat…