Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
A francia L’Equipe című sportlap szerint a Paris Saint-Germain 23 esztendős klasszisa csapata szezonzáró bajnokija után bejelentést tesz majd jövőjéről.
A nagy bejelentésre a népszerű Telefoot televíziós műsor élő adásában kerülhet sor vasárnap délelőtt. A L’Equipe szerint maga Mbappé választotta a kommunikáció ezen módját, megadva a módját annak, hogy várva-várt döntését kommunikálja a közvélemény felé.
Ahogyan a L’Equipe is fogalmaz beszámolójában, csupán találgatni lehet továbbra is mi a szándéka a világbajnok játékosnak.
Közben Franciaországban lassan nemzeti üggyé válik Mbappé jövője, akit állítólag kormánytagok is próbálnak a maradásra bírni. A hírek szerint a PSG katari tulajdonosai az utolsó pillanatokig várnak, győzködve Mbappét arról, hogy ne igazoljon a Real Madridhoz, hiszen minden célját elérheti a PSG-vel is – Úgy tűnik vasárnap kiderül, mit szeretne Kylian Mbappé (…)
Az új szezon rajtjára talán készen állhat…
Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Egyre közelebb a klubváltás – Még Diego Simeone szerint is…
Mourinho a parkolóban kérte számon a ténykedését…
Már csak nyolc csapat van versenyben…
Sebastian Hoeneß legénysége már az 1. percben előnybe jutott…
A horvát szakember tavaly nyáron vette át az OM irányítását…
Ezen Bellingham lehetséges érkezése sem változtat…
A távozó Marco Asensio helyére…
2027 nyaráig kötelezte el magát!
A második mérkőzés simább volt, mint az első…
Új időszámítás kezdődött Kispesten…
Megvan a Fradi első nyári szerzeménye!
Meggyőző teljesítményt nyújtott tavasszal…
Pep Guardiola nem számít a játékosra, ezért nyugodtan távozhat…