Pogba megállapodott az új csapatával – sajtóhír

A korábbi várakozásoknak megfelelően, a Manchester United lejáró szerződésű középpályása ezekben a napokban a Juventus vezetőségével folytat egyeztetéseket…

(Photo by Simon Stacpoole/Offside/Offside via Getty Images)

A La Gazzetta dello Sport információi szerint a Juventus vezetősége megállapodott Paul Pogba képviseletével, így a Manchester Unitedtől távozó középpályás három évre szóló megállapodást köthet régi-új csapatával szezononként 10 millió eurós gázsi mellett.

A 28 éves francia középpályás annak idején, 2016 nyarán mintegy 105 millió euró ellenében intett búcsút a Juventusnak a MU kegyeiért, ahol azonban az eddig eltelt időszakban hosszabb távon képtelen volt beváltani a hozzáfűzött reményeket. Pogba viszonya egyre inkább megromlott a klub vezetésével, és nagyon úgy tűnt, hogy már csak távozásának időpontja lehetett a kérdéses, azonban egyelőre még maradt a csapatnál, de továbbra is rendszeresen téma a klubváltása. Visszatérése óta valamivel több 200 mérkőzésen lépett pályára, de a rendszeresen sérülésekkel bajlódó középpályás az aktuális idényben mindössze 20 bajnokin szerepelhetett.

A hírek szerint a torinói egylet mellett a Real Madrid és a Paris Saint-Germain ugyancsak komoly érdeklődést mutat a világbajnok játékos iránt.