Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Juventus: ma tárgyalnak a Manchester United sztárjáról

Már biztosan az olasz bajnokság negyedik helyén végez a Juventus együttese, amelyről a szezon közben azt is el tudtuk képzelni, hogy még a Bajnokok Ligájába sem tudja kvalifikálni magát. A részsiker ellenére komoly változások várnak a torinóiak keretére.

(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)

Már korábban „kihirdette” a Juventus, hogy elengedi a középpálya motorját, Paulo Dybalat, aki nem fog beleilleni a klub jövőbeni terveibe. Természetesen kell egy vezér a csapat formációjának tengelyébe. Állítólag ez a játékos nem lesz más, mint a korábban már foglalkoztatott Paul Pogba. A világbajnok francia játékos 2012. és 2016. között volt a Juventus játékosa, majd visszatért a Manchester Unitedhoz. Ahonnan most ingyen fog távozni a lejáró szerződésének köszönhetően.

A Tuttomercatoweb beszámolója szerint Pogba meg sem Torinóig, és egy három éves szerződést fog kötni a „Zebrákkal”. A Gazzetta arról ír, hogy Pogba képviselete (amit eddig is Mino Raiola és társai láttak el) mára találkozót szervezett a Juventus illetékeseivel. A cél, hogy az álláspontok közelítsenek egymáshoz, hogy minél hamarabb aláírja Pogba az új kontraktusát.