A Hamburg 2018-ban esett ki az első osztályból, ezúttal osztályozót érő helyen végzett, de a Hertha végül megfordította a párharcot.
(Photo by Joern Pollex/Getty Images)
Már a 4. percben vezetést szerzett a Hertha, Plattenhardt szöglete után Boyata fejelt a hazaiak kapujába (0-1). Ezután is a berliniek játszottak veszélyesebben, a 26. percben Boyata lőtt közelről mellé, majd Tousart próbálkozását védte Heuer Fernandes. A 49. percben egyenlíthetett volna a Hamburg, ám Meyer lövését védte Christensen. Az 54. minutumban Plattenhardt lapos löketét tolta szögletre a kapus. A 63. percben ismét Plattenhardt villant, szabadrúgása a hálóban kötött ki (0-2). A 73. percben Jovetic zárhatta volna le a meccset, de Heuer Fernandes bravúrral hárított. A 80. percben Vagnoman lövését blokkolták a vendégek, majd a kiugró Reist szerelte egy védő. A 96. percben Tousart megkapta a második sárga lapját, de ez már nem befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét, így bennmaradt a Hertha.
Hamburg – Hertha Berlin 0-2 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Boyata (4.), Plattenhardt (63.)
Kiállítva: – ill. Tousart (96.)
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt