Spanyol és olasz bajnoki mérkőzést is rendeznek ma este…
Jubillált a hajnali duplájával…
A helyzetkihasználáson kívül elégedett volt csapatával a katalán tréner…
Lassan zárkóznak feljebb a másodosztályban…
Az América, a Tigres és a Pumas is magabiztos győzelemmel jutott tovább…
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
A török bajnokság (Süper Lig) középmezőnyében végző Adana Demirspor csapatának hullámzó idényt futó olasz sztárja tett róla, hogy emlékezetes legyen az idényzáró mérkőzés a Göztepe ellen…
(Photo by Eren Bozkurt/Anadolu Agency via Getty Images)
A kilencedik helyen végző Adana Demirspor gárdája kiütéses, 7-0-s sikert aratott a kiesett Göztepe ellen. Az első találat egy öngól révén született, majd a házigazda legnagyobb csillaga, Mario Balotelli játszott elképesztő mérkőzést, hiszen tizenegy perc alatt mesterhármast ért el, majd végül öt gólig jutott. Az olasz csillag legemlékezetesebb találatát elképesztő cselek után egy laza rabonával szerezte.
A 31 éves támadó így 31 pályára lépés alatt 18 góllal zárta első idényét a török csapatban, mellyel második lett a végelszámolásánál a bajnokság góllövőlistáján a Kasimpasa 20 találattal végző csatára, Umut Bozok mögött.
A Süper Lig idei szezonját a Trabzonspor csapata nyerte, a második helyen a Besiktas végzett, míg a nemzetközi kupákban még a Konyaspor és a Basaksehir próbálhatja ki magát. Az élvonalból a Caykur Rizespor, az Altay, a Göztepe és a Yeni Malatyaspor csapata esett ki, míg a másodosztályból eddig az Ankaragücü és az Ümraniyespor jutott fel.
Adana Demirspor – Göztepe 7-0 (5-0)
Gólszerzők: Cankaya (25. – öngól), Balotelli (33., 36., 44., 61., 70.), Öztümer (45.), ill. –
Spanyol és olasz bajnoki mérkőzést is rendeznek ma este…
Jubillált a hajnali duplájával…
A helyzetkihasználáson kívül elégedett volt csapatával a katalán tréner…
Lassan zárkóznak feljebb a másodosztályban…
Az América, a Tigres és a Pumas is magabiztos győzelemmel jutott tovább…
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Ez volt az első gólja a “Vörösök” mezében!
Az Arsenal egyből össze is csap a Liverpool együttesével…
Sorozatban második bajnokiján volt eredményes!
Három döntetlent követően tudott újra nyerni Dárdai Pál csapata…
10 perc után mehetett zuhanyozni…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak…
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen…
Egy angol humorista követte el az akciót…
A kétgólos vezetés sem volt elég a továbbjutáshoz…