Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U17-es Eb: Hollandia legyőzte Olaszországot, így ott van az elődöntőben

Az U17-es Európa-bajnokság negyeddöntőit rendezték hét közben, szerda este a csoportját magabiztosan megnyerő hollandok csaptak össze az olaszokkal.

A mérkőzés egyértelmű esélyese a holland utánpótlás válogatott volt, akiknek rengeteg tehetsége van. A találkozó pedig ennek a fényében is alakult, Hollandia nyomott és végig uralta a mérkőzést, az olaszok pedig védekezésből próbáltak gyorsan kontrázni, ami kevésbé sikerült. A vezetést az Ajax fiatal támadója, Gabriel Osei Misehouy szerezte meg a 27. percben (1-0), aki Isaac Babadi átadásából tudott eredményes lenni. Még az első játékrészben kettőre növelte előnyét a holland válogatott, Jason van Duiven fejelte be a labdát a tehetetlen Federico Magro kapus mellett (2-0).

A második félidőre feljavult Olaszország játéka és kis híján sikerült feljönniük a kétgólos hátrányból, azonban végül csak a szépítésre tellett ki az erejükből. A 64. percben érkezett a gól, Kevin Bruno szöglete találta meg Luca Lipanit a kapu előterében, a 17 éves középpályás pedig a hálóba bólintotta a labdát (2-1). Az olaszok hiába próbálkoztak az újabb gól már nem jött össze, de Hollandia sem tudta lezárni a mérkőzést, így végül küzdelmes találkozón jutottak tovább a hollandok.

U17, Európa-bajnokság, negyeddöntő
Hollandia – Olaszország 2-1 (2-0)
Helyszín: Netanya Stadion (Netanya), Játékvezető: W. Delajod (francia)
Gólszerzők: Misehouy (27.), Van Duiven (43.) ill. L. Lipani (64.)

A negyeddöntők teljes programja:
Szerda:
Németország – Franciaország 1-2 – büntetők után
Hollandia – Olaszország 2-1

Csütörtök:
16:30 Dánia – Szerbia
19:00 Spanyolország – Portugália