Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Sevilla védőjével erősített az Aston Villa! – hivatalos

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa hivatalos weboldalán tudatta, hogy megegyezett a Sevillával Diego Carlos kapcsán, azaz a brazil hátvéd a birminghami együttes harmadik nyári szerzeménye…

(Photo by David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)

Philippe Coutinho és Boubacar Kamara után Diego Carlos is az Aston Villában folytatja pályafutását. A brazil védő először átesik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd jöhet a hivatalos bemutatás. A birminghami csapat 30 millió eurót fizetett érte, azt pedig még nem tudni, hány évre ír alá a Villához.

Diego Carlost a Nantes-tól igazolta le 2019 nyarán a Sevilla 15 millió euró ellenében. A brazil hátvéd gyorsan az andalúziai alakulat alapembere lett, első évében pedig Európa-ligát nyert társaival. A három idény alatt összesen 136 tétmérkőzésen lépett pályára a Sevillában. Diego Carlos tagja volt a tavaly megrendezett Olimpiát megnyerő brazil válogatottnak, a védő mind a 6 találkozót végigjátszotta.