Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NL: egy erős 5 perc elég volt a portugáloknak a csehek legyőzéséhez! – videóval

Portugália és Csehország is 1-1 győzelemmel és döntetlennel kezdte a Nemzetek Ligáját, most pedig egymás ellen nyílt lehetőségük arra, hogy tovább építsék veretlenségi sorozatukat.

(Photo by Carlos Rodrigues/Getty Images)

Nagy iramban kezdték a felek a találkozót, de az első jelentős helyzetig egészen a 17. percig kellett várni. Ekkor a csehek kerültek ígéretes helyzetbe, de Sadilek kapáslövése jócskán a kapu felett szállt el. A 31, minutumban ismét a csehek előtt adódott egy ígéretes lehetőség, ám Kuchta közeli lövését Diogo Costa védte nagy bravúrral. A kihagyott helyzeteket aztán gyorsan megbosszulta Portugália. A hazaiak a 33. és a 38. percben is megbontották a cseh védelem bal oldalát, és előbb Joao Cancelo vette be a kaput, 1-0, majd Goncalo Guedes is mattolni tudta Staneket, 2-0! A félidő végén még Ronaldo emelésénél kellett nagy bravúrt bemutatnia Staneknek, de Portugália így is megnyugtató előnnyel vonulhatott a szünetre.

A második játékrész elején Silhavy mester 3 cserével próbált frissíteni a csapatán, de ez nem hozta meg a várt eredményt, Csehország nem tudott komoly veszélyt jelenteni a portugálok kapujára, egészen a 61. percig, amikor Jurecka lövése kerülte el egy kevéssel Costa kapuját. 10 perccel később Ronaldo is megdolgoztatta Staneket, de a cseh hálóőr eszén nem tudott túljárni a támadó. A 86. minutumban aztán komoly szépítési lehetőség adódott a vendégek előtt, de Neves hibáját nem tudta góllal megbüntetni Vlkanova, aki közelről nem találta el a kaput. Összességében Portugália megérdemelten aratott győzelmet, így 3 forduló után is veretlenül állnak, és vezetik a csoportot Spanyolország előtt.

Portugália – Csehország 2-0 (2-0)
Helyszín: José Alvalade Stadion Vezette: M. Jug
Gólszerzők: Cancelo (33.), Guedes (38.) ill.-
Sárga lapok: Carvalho (3.), Ronaldo (52.), Leao (88.), Cancelo (90.) ill. Soucek (24.), Mateju (35.)
Kiállítás:ill.

Portugália: Costa – Guerreiro, Danilo, Pepe, Cancelo – Neves (Palhinha 88.), Carvalho (Fernandes 68.), Guedes (Moutinho 88.) – Silva (Vitinha 68.), Jota (Leao 80.), Ronaldo Szövetségi kapitány: Fernando Santos

Csehország: Stanek – Zima, Brabec, Mateju (Kral 80.) – Coufal, Soucek, Sadilek, Havel (Jemelka 46.) – Lingr (Pesek 46.), Kuchta (Jurecka 46.), Hlozek (Vlkanova 73.) Szövetségi kapitány: Jaroslav Silhavy

A mérkőzés összefoglalója: