A Manchester United is vinné Lewandowskit – sajtóhír

A nemzetközi sajtóban már hetek óta téma a Bayern München gólgyárosának klubváltása, eddig azonban úgy tűnt, hogy kizárólag az FC Barcelona lehet versenyben érte…

(Photo by Alex Grimm/Getty Images)

A The Sun információi szerint a Manchester United vezetősége szívesen megszerezné a Bayern München csapatától elvágyódó Robert Lewandowskit, amennyiben a lengyel gólzsák nem tud megállapodni a Barcelona együttesével.

A 33 éves támadót még egy évig szerződés köti a bajorokhoz, de a klub sportigazgatója is megerősítette, hogy a labdarúgó a távozását kérte, ugyanakkor eddig a klub azt hangoztatta, hogy a játékosnak ki kell töltenie a szerződését. Lewandowski összesen hetedik, sorozatban ötödik alkalommal lett a Bundesliga gólkirálya, miután 34 mérkőzésen 35 gólt szerzett az elmúlt kiírásban.

Mint ismeretes, az európai aranycipőst már hetek óta összeboronálták a Barcelona csapatával, és a kiszivárgott információk szerint azért kérte a bajoroktól a távozását, mert a jövőben kizárólag a katalán együttes soraiban szeretne játszani. A lengyel gólgyáros állítólag szóban már elígérte magát a katalánoknak, akikkel három évre szóló szerződést készül kötni, amennyiben az érintett klubok megegyeznek az átigazolásának feltételeiről.

A gólerős támadó a 2014-es megszerzése óta 375 pályára lépés alatt 344 gólig jutott a müncheni alakulat színeiben.