Nagyon inog a kispad Ange Postecoglou alatt…
Megszilárdította második helyét a tabellán az Arsenal…
Jelentős szintlépés előtt a karrierje…
Remek iramú, gólgazdag mérkőzést játszottak a csapatok…
Elképesztő tempóban a ‘londoni kékek’…
A nápolyi alakulat komoly lehetőséget szalasztott el, ugyanis két közvetlen riválisa egymás ellen játszik a nap végén…
Mindkét csapat játékán érződött, hogy tökéletes számukra a döntetlen…
Nagyszerűen védett a magyar válogatott keretébe visszatérő kapus…
Mint ismert, Darwin Nunez hamarosan hivatalosan is a Liverpool játékosa lesz. A 22 esztendős uruguayi támadó szerződtetését örömmel üdvözölte sokak mellett Nunez korábbi edzője, Leonardo Ramos is.
“Amikor jellemezni kell őket, azt szoktam mondani, hogy félig Edinson Cavani, félig pedig Luis Suárez. Olyan mintha Cavani intelligenciáját és atletikusságát örökölte volna, mellé Suárez ellenállhatatlan erejével, aki mindig kész a harcra, akár egyetlen labdáért is! Emellett elképesztően robbanékony játékos is, aki hihetetlenül érzi a kaput!” – idézi a La Pagina című lap Leonardo Ramost, aki Nunez nevelőegyesületénél, a Penarolnál dolgozott együtt a csatárral.
“Mindene megvan ahhoz, hogy a nagy elődök útját járja, de még jobb is lehet náluk. Portugáliában már mindenki róla beszélt, így nem féltem attól, hogy ne birkózna meg a rá váró nyomással. Sokat szenvedett azért, hogy eljuthasson erre a szintre (Darwin Nunez 2020-ban még az Almeria játékosa volt – a szerk.), képes volt felismernie, hogy változtatnia kell. Készen áll az előtte álló feladatra!” – tette még hozz a legutóbb a mexikói Queretaro-nál dolgozó, jelenleg klub nélküli 52 esztendős tréner.
Nagyon inog a kispad Ange Postecoglou alatt…
Megszilárdította második helyét a tabellán az Arsenal…
Jelentős szintlépés előtt a karrierje…
Remek iramú, gólgazdag mérkőzést játszottak a csapatok…
Elképesztő tempóban a ‘londoni kékek’…
A nápolyi alakulat komoly lehetőséget szalasztott el, ugyanis két közvetlen riválisa egymás ellen játszik a nap végén…
Mindkét csapat játékán érződött, hogy tökéletes számukra a döntetlen…
Nagyszerűen védett a magyar válogatott keretébe visszatérő kapus…
Az angol klub abban az esetben szeretné leigazolni, ha Alexander Isak úgy dönt, távozik…
Kihagyta csapata hétvégi bajnokiját…
Háromgólos hátrányból mentettek pontot…
Újabb bajnoki sikerre készül a címvédő…
Sorozatban 4. bajnokiján maradt nyeretlen Andoni Iraola csapata!
Hátrányból fordítottak a madridiak idegenben
A Borussia játékosai rengeteg nagy lehetőséget elpuskáztak…
Ezzel 5 pontra megközelítették a 4. helyezett Juventust!
Otthon tartotta a három pontot a szerdahelyi együttes…
A hírek szerint a Fiorentina elleni vereség akár Motta állásába kerülhet
Alan Shearer rekordját érte be
A nagy múltú angol klub jelentős trófeát utoljára 1969-ben nyert. A Newcastle United a már megszűnt Vásárvásorok kupáját hódította el, ráadásul az Újpest ellen…
Egyik fél sem lehet igazán elégedett ezzel az 1-1 ponttal!