Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Az UEFA a keddi napon kisorsolta a Bajnokok Ligája selejtezője első fordulójának párosításait, így megkapta ellenfelét a magyar bajnok Ferencváros csapata…
A Bajnokok Ligája selejtezőjének kedd déli sorsolásán eldőlt, hogy a kvalifikáció első fordulójában a magyar bajnok Ferencváros csapatának ellenfele a kazah Tobol Kosztanaj együttese lesz.
Mint ismeretes, az UEFA három tízfős csoportba sorolta a klubokat a koefficienspontjaik alapján, mindegyik csoportban öt kiemelt és öt nem kiemelt együttes található. A végül kapott ellenfél mellett a montenegrói Szutjeszka Niksics, a fehérorosz Sahtyor Szoligorszk, az örmény Pjunik és az albán KF Tirana lehetett volna a Fradi ellenfele.
Az első fordulós mérkőzések játéknapjai: július 5–6. és 12–13, míg a második forduló sorsolását szerda délben tartják. A Ferencváros a párharc első mérkőzését idegenben játszhatja, a visszavágóra hazai környezetben kerül sor.
Pjunik (örmény)–CFR (román)
Maribor (szlovén)–Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)
Ludogorec (bolgár)–Szutjeszka Niksics (montenegrói)
Dudelange (luxemburgi)–KF Tirana (albán)
Tobol (kazah)–Ferencváros
Malmö (svéd)–az előselejtező győztese
KF Ballkani (koszovói)–Zalgiris Vilnius (litván)
HJK (finn)–RFS (lett)
Bodö/Glimt (norvég)–KÍ (feröeri)
The New Saints (walesi)–Linfield (északír)
Shamrock Rovers (ír)–Hibernians (máltai)
Lech Poznan (lengyel)–Qarabag (azeri)
Skupi (északmacedón)–Lincoln Red Imps (gibraltári)
Zrinjski Mostar (bosnyák)–Sheriff (moldovai)
Slovan Bratislava (szlovák)–Dinamo Batumi (grúz)
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…