Bejelentette sztárcsatárát a Bayern München – HIVATALOS

A korábban ismertetett terv szerint, a keddi sikeres orvosi vizsgálatokat követően a német rekordbajnok Bayern München csapata a szerdai napon bejelentette új csatára érkezését…

A Bayern München együttese 2025-ig érvényes szerződést kötött a Liverpool csapatától érkező tapasztalt gólvágóval, Sadio Manéval, aki a kiszivárgott sajtóhírek szerint 40 millió euró körüli összeg ellenében tette át a székhelyét a “bajorokhoz”.

“Nagyon boldog vagyok, hogy végre itt lehetek Münchenben. Igazán nagyszerű érzéseim vannak, már a kezdetektől fogva nem voltak kétségeim, hogy eljött az idő erre a kihívásra” – jegyezte meg az aláírását követően.

A 30 éves szenegáli válogatott csatár 2016-os leigazolása óta 269 mérkőzésen 120 gólt szerzett a Pool szerelésében. Mané a legutóbbi idényben is alaposan kitett magáért, hiszen a bajnokságban 34 meccsen 16 találatot jegyzett, miközben minden sorozatot figyelembe véve 51 fellépés alatt 23-szor volt eredményes. Az idei góltermésénél hatékonyabb eddig csak a 2018-2019-es kiírásban volt, amikor 26 találatig jutott. Az aktuális idény utolsó meccse után azonban váratlanul távozási szándékáról tájékoztatta a Mersey-parti klub vezetőségét, amely nem gördít akadályt a távozás elé.

Mané korábban a Southampton, a Red Bull Salzburg és a Metz csapataiban futballozott.

A rutinos támadó a két évvel ezelőtti ezüstérmét követően idén Afrikai Nemzetek Kupája-győztes lett hazája nemzeti csapatával. Mané 2012 óta 90 mérkőzésen 32 gólt szállított a szenegáli válogatott tagjaként, mellyel az ország történetének legjobb gólszerzője.