Három évre írt alá új csapatánál!
Hat év után elköszönt a lila-fehérek kapusa…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Nagy tehetségnek tartják őt a portugálok…
A középpályára érkezett erősítés…
Hiába a 16 mérkőzésen elért 14 gól…
Három év után búcsút intett a zöld-fehéreknek…
Nem tudta benntartani a csapatot az első osztályban…
Megvan Jürgen Klopp csapatának első nyári szerzeménye…
Az elmúlt idényben a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) második helyen végző Kisvárda csapata a keddi napon kijelölte új vezetőedzőjét…
A Kisvárda csapata a keddi napon jelentette be, hogy az első csapat megüresedett vezetőedzői posztját a következő szezontól Török László veszi át.
“Török László az U19-es csapat mellett az osztályozón az U17-esek munkájába is besegített, az utolsó meccseken már ő irányított, ezáltal még nagyobb rálátása van a teljes utánpótlásunkra, ami fontos, hiszen célunk és feladatunk is a fiatalok beépítése, és olyan futballisták kerültek most a felnőttek közé, akikkel ő már együtt dolgozott az elmúlt fél évben. Ez teljesen indokolja, hogy a szabályoknak olyan edző kinevezésével feleljünk meg, aki ismeri a tehetségeink képességeit. A munka jellege, a filozófia – amit már Török László is jól ismer – nem változik, az állandóságot a segítők, vagyis Erős Gábor és Gerliczki Máté jelenléte garantálja. A feladatokat leosztottuk, a stábban mindenkinek megvan a maga területe, a munkát pedig Török László fogja össze. Ezzel a lépéssel végképp elmondhatjuk, hogy a felnőtt szakmai stábunk minden tagja az akadémiánkról került ki, ami egyedülálló az országban” – mutatta be a frissen kinevezett szakembert a távozó sportigazgató, Révész Attila.
“A bemutatásomnál először is gratuláltam a csapatnak a legutóbbi szenzációs teljesítményhez és eredményhez, és örülök, hogy csatlakozhatok ehhez a közösséghez, ehhez a szakmai stábhoz. Igaz, hogy messziről, Kecskemétről jöttem, mégis közelről, hiszen csak átsétáltam innen, az akadémiáról. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen szakmai alapelvek mentén kell haladnunk a napi munkában, csapatban dolgozunk, a végső döntéseket viszont nekem kell meghoznom. Meg kell felelnünk az úgynevezett fiatalszabálynak, ezért nagyon oda kell figyelnünk bizonyos játékpercekre, a fiatalok beépítésére, az ő egyéni képzésük és fejlesztésük is az egyik fő feladatom lesz. Ami jó volt, azt meg kell tartanunk, esetleg még jobbá kell tennünk, amiben pedig jobbá kell válnunk, az fejlesztésre szorul, ennek a lépéseit közösen kell meghatároznunk” – tette hozzá Török.
Tavalyi remek teljesítménye révén a Kisvárda története során először a nemzetközi porondon is megméretteti magát, az Európa-konferencialiga selejtezőjében a kazah Kajrat Almati lesz az ellenfele.
Három évre írt alá új csapatánál!
Hat év után elköszönt a lila-fehérek kapusa…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Nagy tehetségnek tartják őt a portugálok…
A középpályára érkezett erősítés…
Hiába a 16 mérkőzésen elért 14 gól…
Három év után búcsút intett a zöld-fehéreknek…
Nem tudta benntartani a csapatot az első osztályban…
Megvan Jürgen Klopp csapatának első nyári szerzeménye…
Gólerős támadó érkezett az NB II-ből…
Ráadásul ingyen szerezhetik meg a bajorok…
Épül az FC Barcelona öregfiúk csapata…
A csapat hálóőre szerint Messi testi épsége is veszélyben lehet…
Páratlan siker egy gyenge bajnoki idényt követően…
Bizakodhatnak a maradásban a West Ham drukkerek?
Megszólalt az újonnan kinevezett edző…
Tiszta vizet öntött a pohárba, minden kérdésre választ adott…
Az előző idényben 35 bajnoki találkozón 15 gólt szerzett…
Az utolsó percekben Jarrod Bowen találata döntött…
A Lyon színeiben 172 tétmérkőzésen 70 gólig jutott…