Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: meghatározó játékosával hosszabbított az Union Berlin! – Hivatalos

A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Union Berlin együttese hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződést hosszabbítottak Sheraldo Beckerrel.

A kiváló szezont záró Union Berlin gárdája a mai nap folyamán bejelentette, hogy sikerült megállapodniuk Sheraldo Beckerrel, aki a következő szezonban is a csapat szolgálatában fog állni. A 27 esztendős támadó 2019 nyarán érkezett a fővárosi együtteshez, ahol nem indult zökkenőmentesen a karrierje, ám az elmúlt két évben fokozatosan egyre nagyobb szerepet harcolt ki magának Urs Fischer rendszerében, Awoniyi távozását követően pedig nem veszíthetett el egy újabb fontos támadót a klub. Becker a nemrég véget érő idényben már kulcsszerepet játszott abban, hogy az Union ilyen szép évet zárt, hiszen 40 mérkőzésen jutott szóhoz, amelyeken 6 gólt és 9 gólpasszt tett be a közösbe. A hivatalos bejelentés után az alábbiakat mondta a csatár:

Nagyon jól érzem magam az Unionnál. Hihetetlen dolgokat értünk el az elmúlt években, és a csapattal együtt én is tovább tudtam fejlődni. Alig várom, hogy folytassuk a közös munkát.

Becker az Unionnál eltöltött 3 éve alatt eddig 74 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 9 gólig és 14 gólpasszig jutott. A klub pedig a hivatalos bejelntést követően egy nem megszokott videóval is megerősítette, hogy Becker a következő idényben is náluk fog futballozni.