Robbie Keane csapata nyomást helyezett a Puskás Akadémiára…
Nagyon inog a kispad Ange Postecoglou alatt…
Megszilárdította második helyét a tabellán az Arsenal…
Jelentős szintlépés előtt a karrierje…
Remek iramú, gólgazdag mérkőzést játszottak a csapatok…
Elképesztő tempóban a ‘londoni kékek’…
A nápolyi alakulat komoly lehetőséget szalasztott el, ugyanis két közvetlen riválisa egymás ellen játszik a nap végén…
Mindkét csapat játékán érződött, hogy tökéletes számukra a döntetlen…
Nagyszerűen védett a magyar válogatott keretébe visszatérő kapus…
Miután már hónapokkal ezelőtt megkötötték az előzetes megállapodást, új klubja immár hivatalosan is bejelentette az Ajax csapatától távozó kapus szerződtetését…
(Photo by Lorenzo Di Cola/NurPhoto via Getty Images)
Az Inter csapata a péntek délutáni órákban hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy szabadon igazolhatóként szerződtette az Ajax Amszterdam gárdáját elhagyó kapust, André Onanát.
A 26 éves kameruni kapus annak idején 2015-ig a Barcelona akadémiáján nevelkedett, majd a holland egylethez került. Onana a 2016-os debütálása óta az Ajax első számú hálóőre volt, ám a közelmúltban térhetett csak vissza egyéves eltiltásából, melyet doppingvétség miatt szabtak ki rá, azt viszont már jó ideje tudni lehetett, hogy nem hosszabbítja meg lejáró szerződését a csapatnál. A kapus az elmúlt idényben hat bajnokin és összesen tíz mérkőzésen védte az Ajax ketrecét, összességében viszont több mint 200 alkalommal állt az amszterdami egylet gólvonala előtt.
Onana hazája válogatottjának kapuját 30 mérkőzésen védte, tagja volt a 2021-es Afrikai Nemzetek Kupáján harmadik helyezést elért nemzeti csapatnak.
A Nerazzurri az elmúlt napokban Romelu Lukaku visszatérése után Kristjan Asllani szerződtetésével gyarapította keretét.
… what’s my name? 🖤💙@AndreyOnana#ForzaInter #WelcomeAndré pic.twitter.com/8SpjL0SiF3
— Inter (@Inter) July 1, 2022
Robbie Keane csapata nyomást helyezett a Puskás Akadémiára…
Nagyon inog a kispad Ange Postecoglou alatt…
Megszilárdította második helyét a tabellán az Arsenal…
Jelentős szintlépés előtt a karrierje…
Remek iramú, gólgazdag mérkőzést játszottak a csapatok…
Elképesztő tempóban a ‘londoni kékek’…
A nápolyi alakulat komoly lehetőséget szalasztott el, ugyanis két közvetlen riválisa egymás ellen játszik a nap végén…
Mindkét csapat játékán érződött, hogy tökéletes számukra a döntetlen…
Nagyszerűen védett a magyar válogatott keretébe visszatérő kapus…
Az angol klub abban az esetben szeretné leigazolni, ha Alexander Isak úgy dönt, távozik…
Kihagyta csapata hétvégi bajnokiját…
Háromgólos hátrányból mentettek pontot…
Újabb bajnoki sikerre készül a címvédő…
Sorozatban 4. bajnokiján maradt nyeretlen Andoni Iraola csapata!
Hátrányból fordítottak a madridiak idegenben
A Borussia játékosai rengeteg nagy lehetőséget elpuskáztak…
Ezzel 5 pontra megközelítették a 4. helyezett Juventust!
Otthon tartotta a három pontot a szerdahelyi együttes…
A hírek szerint a Fiorentina elleni vereség akár Motta állásába kerülhet
Alan Shearer rekordját érte be
A nagy múltú angol klub jelentős trófeát utoljára 1969-ben nyert. A Newcastle United a már megszűnt Vásárvásorok kupáját hódította el, ráadásul az Újpest ellen…