Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

DVSC: hosszabbított a csapatkapitány – HIVATALOS

A DVSC ismét sajtótájékoztatót tartott. A sajtótájékoztatón megszólalt a csapat új vezetőedzője, Joao Janeiro és az új klubigazgató, Hayk Hovakimyan.

Makray Balázs elmondta, hogy a csapat válogatott játékosa, Dzsudzsák Balázs marad a klubnál, meghosszabbították a szerződését, de részleteket nem árultak el. Makray szerint a következő héten további bejelentéseket tesz majd a klub, valószínűleg ekkor dől el a csapat másik lejáró szerződésű válogatott játékosának, Korhut Mihálynak is a sorsa.

A sajtótájékoztatón Hovakimyan elmondta, hogy szeretnék az akadémiai munkát fejleszteni, illetve a felnőtt keretét megerősíteni, hogy idővel a nemzetközi szint is elérhető legyen.

Joao Janeiro a lehető legtöbbet szeretné kihozni a csapatból, amellyel július 9 és 16 között ausztriai edzőtáborban készülhet.