Bayern München: végleg elengedték a bajorok Arpot – HIVATALOS

Három év szenvedés után véget ért a Bayern München és a korábbi utánpótlás válogatott csatár, Jann-Fiete Arp kapcsolata. A német támadó ahhoz a másodosztályú Holsten Kielhez igazolt, amelyet már az elmúlt idényben is erősített.

(Photo by Peter Niedung/NurPhoto via Getty Images)

Fiete Arp még 2019-ben igazolt a Bayern Münchenhez, akkor nagyon jó árnak számító három millió euróért. Az U19-es válogatottságig jutó tehetség a nevelőklubját, az azóta is a Bundesliga 2-ben veszteglő Hamburgot hagy el a bajorokért.

Arpnak végül egyetlen hivatalos meccs jutott a „Bőrnadrágosok” mezében, jobbára a tartalékcsapatban játszhatott csak. Így megváltás volt számára a tavalyi szezon, bár túl jó statisztikát nem produkált a Kielben. Huszonöt bajnokin három gólra és két gólpasszra volt jó a produkciója. A középcsapatnak számító klubnál mégis számítanak rá, lévén Arp 2024. nyaráig érvényes szerződést írhatott alá. A Bayern nagyon gálánsan, egy évvel az érvényes megállapodása lejárta előtt teljesen ingyen átengedte a Kielnek.

A Bundesliga 2 2022/23-as kiírása július 15-én startol.