Alessandro Florenzi véglegesítése mellett újabb fontos bejelentést tett az olasz bajnok AC Milan együttese…
(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)
Az AC Milan vezetősége megerősítette, hogy élt csapatopciójával a rutinos cserekapus, Antonio Mirante esetében, aki így 2022-2023-as szezonban is a milánói együttest fogja erősíteni.
A 38 éves kapus az elmúlt bajnoki idényben egyetlen mérkőzésen sem jutott szóhoz, mivel Mike Maignan sérülése idején a román Ciprian Tatarusanu védte a csapat ketrecét. Mirantét a francia első számú kapus kiesése miatt szerződtették múlt októberben, de távollétében is csak második számú volt. Rutinja miatt a csapat harmadik kapusaként továbbra is számolnak vele, ugyanakkor nem várható a túl gyakori szerepvállalása a következő idényben sem.
A korábban a Juventusnál nevelkedő veterán Mirante 2018-tól 2021-ig az AS Romát szolgálta, azt megelőzően hosszú éveket töltött el a Parma és a Bologna alkalmazásában, és több mint 300 Serie A-s mérkőzésen védett.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt