Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb igazolást jelentett be a Nottingham Forest – HIVATALOS

A Premier League-be 23 évet követően visszatérő együttes már a harmadik játékost jelenti be napokon belül.

A Nottingham Forest hivatalosan is bejelentette, hogy sikerült leigazolniuk az AC Toryes csapatától Guilian Biancone-t, akiért 10 millió eurót fizettek az angolok. A 22 éves jobbhátvéd 2025-ig kötelezte el magát újdonsült csapatával.

A francia játékos már a harmadik igazolása volt a Forestnek, elsőnek a klubrekordot jelentő 20,5 millió euróért érkezett Taiwo Awoniyi az Union Berlintől, majd a tegnapi nap folyamán Dean Hendersont jelentették be, de ő csak egy szezonra lett kölcsönvéve a Manchester Unitedtől.

Biancone a Monaco együttesében nevelkedett, de a felnőtt csapatban sosem kapta meg komolyabban a lehetőséget, ezért kétszer is kölcsönadták őt a Cercle Brugge csapatának, majd az elmúlt nyáron megvásárolta őt a Troyes, ahol remekül teljesített, a jutalma pedig a Premier League lett.

A kis francia alakulat színeiben 33 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 1 gólt és 2 gólpasszt jegyzett.