A Kalapácsosok mindenképpen szeretnének igazolni egy támadót a nyár folyamán, a legújabb kiszemelt a Kékek befejezője lehet…
(Photo by Matt Watson/Southampton FC via Getty Images)
Az átigazolásokban jártas Fabrizio Romano úgy tudja, hogy közel a megállapodás a West Ham és a Chelsea között Armando Broja átigazolásáról.
Az albán válogatott támadó a Kékek utánpótlásában nevelkedett, de a felnőtt csapatban mindössze négy perc lehetőséget kapott még a 2019/20-as idényben, és hivatalosan csak most került fel az első számú kerethez, azonban máris továbbállhat, hiszen Thomas Tuchel nem tart rá igényt.
Az elmúlt szezont a Southamptonnál töltötte kölcsönben, ahol jól ment neki a játék, így felkeltette David Moyes érdeklődését is, akinek a kérésére megpróbálják őt leigazolni a Kalapácsosok. Broja a Szenteknél töltött idényben 38 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 9 gólt jegyzett.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt