Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mégsem akarja leigazolni a Brighton védőjét a Manchester City – sajtóhír

Angol sajtóértesülések a Manchester City visszalép attól, hogy leigazolja a Brighton & Hove Albion szélső védőjét, Marc Cucurellát.

(Photo by Eddie Keogh/Getty Images)

Az angol The Athletic értesülései szerint Manchester City visszalép Marc Cucurella leigazolásától, mivel a Brighton & Hove Albion együttese nem hallgat meg egyetlen ajánlatot sem 50 millió font alatt.

A City a hírek szerint maximum 40 millió fontot akar csak fizetni a spanyol szélsővédőért, ráadásul korábban már adtak egy 30 milliós ajánlatot is a Brightonnak, pár nappal Olekszandr Zincsenko eladása után, akiért hasonló összeget kaptak, ám a Sirályok ezt elutasították.

A tárgyalások a napokban folytatódnak a felek között, habár a két klub feltételei egyre inkább távolodnak egymástól, és a City inkább más opciók felé akar nézni. Cucurella a Brighton egyik legjobb játékosa, így számukra a védő megtartása is megérné, viszont ha eladnák, akkor azt egy magasabb összegért tennék meg.

A 24 éves játékos 38 mérkőzésen lépett pályára az első szezonjában a Brightonban, és a csapat legjobbja volt, ami a védekezést illeti, de egy gólt és két gólpasszt is jegyzett. Cucurella 2021 nyarán csatlakozott a PL-klubhoz a Getafe csapatától 15 millió fontért, és akkor egy öt éves szerződést írt alá.