Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl-sorsolás: elkészítették a kiemeléseket a következő körhöz

A Bajnokok Ligája selejtezőjéhez hasonlóan, az UEFA a hétfői napon az Európa-konferencialiga playoff-körének is meghatározta az előzetes kiemeléseit, ez alapján kiderült, hogy a magyar csapatokat mely csapatokkal sorsolhatják össze…

Az Európa-konferencialiga selejtezőjének harmadik fordulójában a Kisvárda a norvég Molde, a MOL Fehérvár pedig a moldovai Petrocub csapatával mérkőzik meg. A magyar csapatok közül előbbi kiemeltként, utóbbi nem kiemeltként várhatja a playoff-kör sorsolását.

A fehérváriak nem kiemeltként például akár az 1. FC Köln vagy a Partizan Beograd csapatát is megkaphatják, de cseh, ukrán vagy éppen román ellenfelet ugyancsak sodorhat eléjük a sors. A Várda összekerülhet a belga Anderlecht csapatával, ám akár portugál, svéd vagy dán csapat is érkezhet.

A pontos további párosításokat meghatározó sorsolásra kedd délután kerül sor az európai szövetség nyoni székházában.

Európa-konferencialiga, selejtező, a playoff-kör kiemelése

3. csoport
Kiemeltek

Slavia Praha (cseh)–Panathinaikosz (görög)
AEK Larnaca (ciprusi)–Partizan (szerb)
Zorja Luhanszk (ukrán)–Universitatea Craiova (román)
1. FC Köln (német)
Nem kiemeltek
Lugano (svájci)–Hapoel Beer-Seva (izraeli)
MOL FEHÉRVÁR FC–FC Petrocub-Hincesti (moldovai)
Spartak Trnava (szlovák)–Raków Czestochowa (lengyel)
Levszki Szófia (bolgár)–Hamrun Spartans (máltai)

4. csoport
Kiemeltek

KuPS (finn)–Young Boys (svájci)
Dundee United (skót)–AZ (holland)
West Ham United (angol)
Molde (norvég)–KISVÁRDA
Fenerbahçe (török)–Slovácko (cseh)
Nem kiemeltek
Paide Linnameeskond (észt)–Anderlecht (belga)
Wolfsberg (osztrák)–Gzira United (máltai)
Riga FC (lett)–Gil Vicente (portugál)
AIK (svéd)–Shkëndija (északmecedón)
Viborg (dán)–B36 Tórshavn (feröeri)