Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Napoli nem igazol többet afrikai játékost

A jelentős nyári átalakuláson áteső Napoli csapatának szabadszájú tulajdonosa meglepő kijelentéssel borzolta a kedélyeket…

(Photo by Marco Cantile/LightRocket via Getty Images)

A Napoli csapatának tulajdonosa, Aurelio De Laurentiis már korábban is többször ellenezte a szezon közben megrendezésre kerülő Afrikai Nemzetek Kupáját, a napokban tett kijelentésével ismét a kontinenstorna miatt emelte fel a hangját:

“Elég az afrikaiakból, ha nem mondanak le az Afrika-kupáról. Biztos, hogy nem veszek több afrikai labdarúgót. Fizetést kapnak tőlünk, miközben a szezon kellős közepén a világ egy másik részén futballoznak.”

Az olasz csapat az elmúlt szezonban többek közt a végső győztes Szenegál játékosát, Kalidou Koulibalyt kellett nélkülöznie a torna ideje alatt. Az azóta a Chelsea-hez igazoló betonkemény hátvéd érthetően nem áll egy állásponton korábbi főnökével:

“Nem lehet így beszélni egy afrikai válogatottról. Ugyanazt a tiszteletet érdemlik, mint az európai nemzeti csapatok” – tette hozzá.

Koulibaly után is maradtak afrikai játékosai a Napolinak, hiszen a nigériai Victor Osimhen, a kameruni Andre-Frank Zambo Anguissa és az algériai Adam Ounas is a keretet erősíti.

Nyilánvaló, hogy nem szerencsés, hogy a bevett gyakorlat szerint az ANK küzdelmeit január-február magasságában a szezon közben rendezik, de érthető, hogy az afrikai labdarúgók szeretnének részt venni torna, hiszen számukra ez legalább annyira fontos, mint például az európai labdarúgóknak az Európa-bajnokság.