Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl-selejtező: sokáig jól állt, de végül simán kikapott a Kisvárda

Nagyon sokáig remekül tartotta magát a Kisvárda, amely egy óra játék után kapott csak gólt a Molde ellen, azonban a végére sima lett a mérkőzés.

Kissé megilletődötten kezdte a találkozót a Kisvárda, de a kezdeti gyengébb játékot nem tudta kihasználni a Molde. Az első tíz perc elteltével egyre bátrabban kezdett el játszani a magyar csapat. Az első félidőben végig a hazai csapat irányított, de a kisvárdaiak remekül felvették a harcot a párharcokban és nem hagyták helyzetbe kerülni a Molde játékosait.

A második félidőben onnan folytatták a csapatok, ahol abbahagyták. A Molde birtokolta többet a labdát és irányította a játékot, de helyzetbe nem tudtak kerülni a norvégok. Azonban a 63. percben nagyon szerencsétlen gólt kapott a Kisvárda. Egy rosszul sikerült lövés a kapu előtt találta meg Etzaz Husseint, aki egyből a magyar kapuba lőtt. A szituáció ugyan lesgyanús volt, de mivel az Ekl ezen szakaszában nincs VAR, így a játékvezető érvényesnek ítélte a találatot.
A Molde vezetőgólja után próbált váltani a Kisvárda, azonban az átütőerő hiányzott a támadásaikból. A 81. percben egy sikertelen kisvárdai támadás után, Fofana indult meg, aki a félpályáról indulva teljes védelmet legyűrte és megszerezte a csapata második gólját.
Ez a találat teljesen megtörte a Kisvárdát, Fofana gólja után két perccel Linnes is betalált.

Így a norvég csapat magabiztos előnnyel utazhat Magyarországra.

Molde – Kisvárda 3-0 (0-0)
Helyszín: Molde, Aker Stadion Vezette: I. Stojchevski (északmacedón)
Gólszerzők: Hussein (63.), Fofana (81.), Linnes (83.) ill.