Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: hazai pályán szenvedett vereséget a Manchester United – videóval

Hétvégén kezdetét vette a Premier League 2022/23-as szezonja is, amelynek a Manchester United is neki kezdett a vasárnapi játéknapon a Brighton ellenében.

(Photo by Ian Hodgson/PA Images via Getty Images)

A Vörös Ördögök számára nem olyan szezonkezdet várt, mint amire a szurkolók számítottak, ugyanis Erik ten Hag első komolyabb mérkőzését azonnal elveszítette. A csapatból hiányzott az átütő erő és a lendület, míg a Brightonnál ez a befejezéseknél megvolt. A vezetést a 30. percben szerezték meg a Sirályok, a korábbi MU játékos, Danny Welbeck átadásából Pascal Gross tudta megszerezni a vezetést (0-1). Mindössze kilenc minutummal később a vendégek megduplázták előnyüket, ismét a német középpályás Gross tudott eredményes lenni, így megszerezte csapata és saját maga második gólját is az összecsapáson (0-2).

A második félidőben észhez tért a Manchester United és jöttek is a helyzetek, sőt, a holland mester becserélte Cristiano Ronaldót is a mérkőzés megfordításának érdekében. A szépítő gólt azonban nem a manchesteriek szerezték, hanem Mac Allister öngóljának köszönhetően sikerült zárkózniuk (1-2). A szépítést követően a Vörös Ördögök már nem tudtak komolyabb lehetőséget kidolgozni, így a szezonnyitón vereséget szenvedtek Erik ten Hag és fiai, amire nagy valószínűséggel nem számítottak sem ők, sem a szurkolóik.

Manchester United – Brighton 1-2 (0-2)
Helyszín: Old Trafford (Manchester), Játékvezető: P. Tierney
Gólszerzők: Mac Allister (53. – öngól) ill. P. Gross (30., 39.)

A mérkőzés videós összefoglalója:

Az 1. forduló eddigi eredményei és további programja:

Péntek
Crystal Palace – Arsenal 0-2

Szombat
Fulham – Liverpool 2-2
Bournemouth – Aston Villa 2-0
Leeds United – Wolverhampton 2-1
Newcastle United – Nottingham Forest 2-0
Tottenham – Southampton 4-1
Everton – Chelsea 0-1

Vasárnap
Leicester City – Brentford 2-2
Manchester United – Brighton 1-2
17:30 West Ham United – Manchester City (Tv: Spíler1)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by SofaScore LiveScore