Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mertens megtalálta az új csapatát – HIVATALOS

Lucas Torreira szerződtetése mellett a korábbi várakozásoknak megfelelően a török rekordbajnok Galatasaray együttese újabb sztárjátékos érkezését erősítette meg…

(Photo by Franco Romano/NurPhoto via Getty Images)

A Galatasaray együttese bejelentette, hogy egy+egy évre szóló megállapodást kötött a Napoli csapatától hosszú idő után távozó Dries Mertensszel.

A 35 éves belga támadó 2014 óta minden sorozatot figyelembe véve 397 mérkőzésen 148 gólt szórt a Napoli színeiben, mellyel a klub történetének valaha volt legeredményesebb játékosa, és a helyi ultrák nagy kedvencének számított. Mertens legjobb szezonja a 2016-2017-es évad volt, amikor 28 bajnoki találatig, összességében pedig 46 meccsen 34 gólig jutott. Ezzel szemben az előző két idényben már csak kilenc-kilenc alkalommal volt eredményes a Serie A-ban, míg a legutóbbi kiírásban 11 találat került a neve mellé. Az elmúlt idény végén lejáró szerződését azonban nem hosszabbították meg, így szabadon igazolhatóként távozott.

A 103-szoros belga válogatott csatár pályafutása korábbi szakaszában, a nápolyi időket megelőzően hazáján kívül kizárólag Hollandiában futballozott az Utrecht (2009-2011) és a PSV Eindhoven (2011-2013) színeiben.

Az isztambuli óriásklub a török bajnokság (Süper Lig) előző idényében szégyenszemre csak a 20 csapatos mezőny 13. helyén végzett, így most hangzatos igazolásokkal próbálják meg minél jobban megerősíteni a keretüket a következő kiírásra a javítás érdekében.