Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Libertadores-kupa: három brazil csapat a legjobb négy között – KÖRKÉP

Keddtől csütörtökig rendezték meg a Libertadores-kupa 2022-es kiírásában a negyedddöntők visszavágóit, melyek után három brazil és egy argentin csapat kvalifikálta magát a legjobb négy közé…

(Photo by Alexandre Schneider/Getty Images)

A legizgalmasabb párharc keretein belül a kétszeres címvédő Palmeiras kettős emberhátrányban harcolt ki gól nélküli döntetelnt a tavalyi brazil országos bajnok Atlético Mineiro ellen, majd a Sao Paulóiak egy kiélezett tizenegyespárbaj végén továbbjutottak. A Verdao a 29. perctől tíz emberrel játszott, a hajrában újabb játékost állítottak ki, végül a Mineiro is egyel kevesebb fővel fejezte be a mérkőzést. A szétlövés során egyetlen hiba döntött a hatkörös párbaj során. Az előző két kiírás győztese így hatalmas küzdelemben lépett tovább az elődöntőbe.

A másik brazil párharc jóval simábban alakult, a Flamengo kettős győzelemmel lépett tovább a Corinthians elleni negyeddöntőből. A rióiak az idegenbeli 2-0-s sikert követően hazai környezetben Pedro góljával diadalmaskodtak az egyenes kieséses szakasztól rúgott gól nélkül búcsúzó Willianék ellen.

A 2019-es győztes ellenfele az argentin Vélez Sarsfield csapata lesz a legjobb négy között, amely honfitársát, a Talleres Córdobát ugyancsak kettős győzelemmel intézte el. A hazai 3-2-es siker után a Fortín idegenben 1-0-ra diadalmaskodott, miután a csapat 18 éves tehetsége, Julián Fernández ismét a hajrában szerzett győztes gólt. A sorozatot 1994-ben megnyerő Buenos Aires-iek 2011 óta nem jutottak be az elődöntőbe.

Egy brazil-argentin egymás elleni párharcból pedig előbbi jutott tovább, miután a gól nélküli első meccs után az Athletico Paranaense az utolsó pillanatokban bevitte a győztes gólt az Estudiantes La Plata otthonában. A korábbi négyszeres győztes végig aktívabb volt, azonban csak meg nem adott találatig jutott, Vitor Roque 96. percben esett fejesgóljával pedig a tavalyi Copa Sudamericana-győztes ünnepelhetett. A Fernandinhót is soraiban tudó curitibai gárda a 2005-ös döntős szereplése óta nem járt hasonló magasságban.

 

Libertadores-kupa, a negyeddöntők visszavágóinak eredményei:

Flamengo (brazil) – Corinthians (brazil) 1-0 (0-0)
Gólszerző: Pedro (52.), ill.
Kiállítva:ill. Bruno Mendez (68.)
Továbbjutott: a Flamengo 3-0-s összesítéssel

Talleres Córdoba (argentin) – Vélez Sarsfield (argentin) 0-1 (0-0)
Gólszerző: ill. J. Fernández (79.)
Továbbjutott: a Vélez Sarsfield 4-2-es összesítéssel

Palmeiras (brazil) – Atlético Mineiro (brazil) 0-0 – tizenegyesekkel: 6-5
Gólszerzők:ill.
Kiállítva: Danilo (29.), Gustavo Scarpa (82.), ill. E. Vargas (90+6.)
Továbbjutott: a Palmeiras 2-2 után tizenegyesekkel

Estudiantes La Plata (argentin) – Athletico Paranaense (brazil) 0-1 (0-0)
Gólszerző:ill. Vitor Roque (90+6.)
Továbbjutott: az Athletico Paranaense 1-0-s összesítéssel

Libertadores-kupa, az elődöntő párosításai:

Vélez Sarsfield (argentin) – Flamengo (brazil)
Athletico Paranaense (brazil) – Palmeiras (brazil)

A folytatásban az elődöntőket augusztus 30-án és 31-én, illetve szeptember 6-án és 7-én bonyolítják le. A Libertadores-kupa fináléját 2022. október 29-én rendezik az ecuadori Guayaquilben található Estadio Monumental Isidro Romero Carbóban.

További dél-amerkai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!