Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: edzőt váltott a három vereséggel rajtoló csapat – HIVATALOS

A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) új kiírását pocsékul kezdő Nyíregyháza három forduló után az edzőváltás mellett döntött…

 

Az új idényben háromból három vereséggel rajtoló Nyíregyháza Spartacus együttese úgy döntött, hogy Feczkó Tamás helyett a továbbiakban Huszák Géza lesz a csapat vezetőedzője.

“Mind a nyári felkészülés, mind az új igazolások egy olyan jövőképet festettek, mely mellett joggal bízhattunk a sikeres idénykezdetben. Az utolsó két felkészülési találkozón és az első három őszi bajnokin viszont képtelen volt a csapat gólt szerezni. A bajnokság előtt mind a szakmai stáb, mind a játékosok véleménye az volt, hogy ez a keret reálisan tűzheti ki célként az 1-5. hely megszerzését, azonban ezt a rossz sorozatot látva lépni kellett. Mivel szerdán már újabb bajnokit játszik a Szpari, ezért olyan szakvezető jöhetett csak szóba, aki jól ismeri a keretet, ezért a tavaly a második csapattal bajnoki címet szerző Huszák Géza mellett tette le a voksát a klubvezetés. Feczkó Tamásnak szeretnénk megköszönni a munkáját, és további sok sikert kívánunk neki a jövőben” – jelentette ki Kósa Árpád ügyvezető.

A 44 éves helyi születésű Feczkó tavaly október óta irányította a Szparit, míg az utódjának kinevezett Huszák eddig szakmai vezetőként tevékenykedett a klubnál.

“Nagyon váratlanul ért a felkérés, mivel más szerepkörben dolgoztam, de ha a klub vezetése úgy érzi, hogy segíthetek a csapatnak, akkor kötelességemnek érzem elvállalni a munkát. Sok edzésen ott voltam, ismerem a játékosokat, és bár szűkös az idő, megpróbálok változást vinni az öltözőbe. Buta gólokat kaptunk, de a futballban gyorsan változhatnak a dolgok, és meg kell kezdenünk a pontgyűjtést. Tudom, hogy több van a játékosokban, beszéltem a stábtagokkal, megpróbáljuk kihozni belőlük a maximumot. A legfontosabb feladat, hogy a támadóink megtalálják a góllövő cipőjüket” – mondta Huszák Géza.