Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund együttese hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződést hosszabbítottak fiatal tehetségükkel, Jamie Bynoe-Gittensszel.
(Photo by Ralf Treese/DeFodi Images via Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Borussia Dortmund együttese a német bajnokság 2. fordulójában 3:1-re legyőzte a Freiburg csapatát. A mérkőzés egyik hőse Jamie Bynoe-Gittens lett, aki csereként beállva egyenlíteni tudott a 77. percben. A fiatal szélső az első Bundesligás gólja mellett mást is megünnepelhetett, ugyanis a mai nap folyamán szerződést hosszabbított a klubbal. A 18 éves angol játékos 2025 nyaráig szóló hosszabbítást írt alá a sárga-feketékkel. A hivatalos bejelentés után az alábbiakat mondta Bynoe-Gittens:
A klubvezetés irányomba mutatott bizalma nagyon sokat jelent számomra. Mindig is az volt a célom, hogy a Dortmundnál folytassam a pályafutásom. Nem indult könnyen az itteni karrierem a covid és a sérülések miatt, de már csak arra kell koncentrálnom, hogy a lehető legjobbamat nyújtsam, és a játékommal a jó eredmények eléréséhez segítsem hozzá a csapatot.
Bynoe-Gittens idén nyáron került fel végleg a Dortmund felnőttei közé. A klub színeiben eddig 6 mérkőzésen léphetett pályára a felnőttek között és 1 gólt jegyzett.
✍️ J. B. G. – 2. 0. 2. 5. ✍️ pic.twitter.com/tnGU48vzwo
— Borussia Dortmund (@BlackYellow) August 16, 2022
Lewandowski duplázott, Joao Cancelo ismét betalált
A hajrára teljesen szétestek a Zebrák…
A Slovan legyőzése után is folytatódott a jó szereplés…
Csaknem három év után kaptak ki újra odahaza a bajnokságban…
A Gerd Müller, Miroslav Klose, Mario Mandzukic triót utasította maga mögé!
A Portsmouth után ezúttal a Northampton kapuját vette be a magyar válogatott középpályás…
Ez volt a spanyol játékos első piros lapja a karrierje során
A hírek szerint egy igen magas kivásárlási ár is bekerül az új kontraktusába!
Rodrit a második félidő elején kiállította a játékvezető, de így sem forgott veszélyben a City győzelme!
Büszke arra, hogy a Liverpool játékosa lehet…
Óriási verést mértek a bajorok a Bochumra…
Azonban a góllövőlistát még így sem vezeti…
Remekül kezdte a szezont a katalán csapat…
A szabadon igazolható játékost a Al-Attifaq fogadta be egy időre
Hosszabb kihagyás várhat rá…
Jó hírek érkeztek a brazil játékosról az Atlético Madrid elleni meccs előtt
Csalódottságában hozhat váratlan döntést az MU korábbi kapusa…
Ihletett formában futballozik a VFB csatára…
Az Al-Nassr klasszisa üzent a kritikusainak…
A jövőjével kapcsolatos kérdések mellett a PSG-ről is említést tett…
5 meccs után 10 találatnál jár a támadó!
Klubváltásának körülményeiről beszélt…
Túl sok lett a petárda, de ez a portugált nem zavarta, a kapust annál inkább
Nagy jövő állhat előtte…