Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női BL: nem jutott tovább a Ferencváros

Görögországban rendezik a női Bajnokok Ligája-selejtezőjét. A mezőnyt négyes csoportokra osztották és minden csoport győztese jut be a főtáblára. 

A Ferencvárosi a Rangersszel találkozót, azonban a skót csapat túl nagy falatnak bizonyult. Az első félidő nem hozott túl szórakoztató játékot, inkább a mezőnyben zajlótt a játék. A Rangers egy hiba után tudta megszerezni a vezetést, miután Csigi Eszter a tizenhatoson belül lerántotta az ellenfelét. A büntetőt Danielsson végezte el és esélyt sem adott Bíró Barbarának.

A második félidőre felpörgött a találkozó, mindkét csapatnak voltak helyzetei, a Fradi játékának jót tett, hogy a félidőben pályára lépett Shameeka Fishley. Azonban ismét a Rangers tudott gólt szerezni, ezúttal is a finn középpályás, Danielsson volt eredményes.
A 69. percben visszajöttek a Fradi reményei, ekkor Fishley talált be az ellenfél kapujába. Ezután a Ferencváros mindent egy lapra feltéve támadót, de az egyenlítés nem jött össze, sőt a 89. percben a Rangers megszerezte a harmadik gólját is, ezzel eldöntve a párharcot.

Ferencvárosi TC -Glasgow Rangers 1-3 (0-1)
Helyszín: Katerini, Stadio Katerinis Vezette: J. Macikunyte (litván)
Gólszerzők: Fishley (69.) ill. Danielsson (14.-büntetőből, 48.), Hay (89.)
Sárga lapok: Csigi (13.), Papp (38.), Csányi (43.) ill.
Kiállítva:ill.

FTC: Bíró – Barker (Nagy 46.), Papp, Csigi, Németh – Csányi, Fenyvesi, Pusztai (Czellér 67.) – Bradic (Fishley 46.), Vágó, Szabó
Vezetőedző: Vágó Fanny

Rangers: Esson – McLauchlan, Hill (MacLean 69.), Davison, Docherty – Cornet, Danielsson (Hay 79.), Middag, Kerr, Orschmann (Arnot 67.) – McCoy (Howat 79.)
Vezetőedző: Malcolm Thomson