De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
A Lazio elleni csúfos vereséget követően hazai pályán aratott sima győzelmet az Inter…
(Photo by Giuseppe Cottini/Getty Images)
Kellemetlen vereségből kellett magához térnie az Inter együttesének, hiszen a hétvége folyamán a Lazio verte meg csúnyán a milánói csapatot, azonban a Cremonese tökéletes partner volt az önbizalom növeléshez…
Az első félidő folyamán a Lukaku helyett kezdő Correa nyitotta meg a gólgyártást, majd Barella révén kétgólos előnnyel mehettek pihenni a kék-feketék a félidei sípszót követően.
A második játékrészben a csereként beálló argentin gólvágó, Lautaro Martinez ünnepelhetett gólt, amelyre ugyan érkezett válasz a hajrában, ez mindössze ahhoz volt elég, hogy a Cremonese szépítsen, és beállítsa a 3-1-es végeredményt…
Inter – Cremonese 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Correa (12.) Barella (38.) Martinez (76.) ill. Okereke (90.)
Kiállítás: – ill. –
A 4. forduló teljes menetrendje:
Kedd:
Sassuolo – AC Milan 0-0
AS Roma – Monza 3-0
Inter – Cremonese 3-1
Szerda:
18:30 Empoli – Verona
18:30 Sampdoria – Lazio (Tv: Sport 1)
18:30 Udinese – Fiorentina (Tv: Sport 2)
20:45 Juventus – Spezia (Tv: Sport 1)
20:45 Napoli – Lecce (Tv: Sport 2)
Csütörtök:
20:45 Atalanta – Torino (Tv: Sport 1)
20:45 Bologna – Salernitana
A bajnokság jelenlegi állása:
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán