Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

UEFA Ifjúsági Liga: a Juventus az utolsó pillanatban mentett pontot a Benfica ellen – KÖRKÉP

A szerda délutáni órákban kilenc mérkőzést rendeztek meg az UEFA Ifjúsági Liga csoportkörének második fordulójában…

(Photo by Filippo Alfero – Juventus FC/Juventus FC via Getty Images)

Az UEFA Ifjúsági Liga szerdai mérkőzései közt a címvédő Benfica U19 és a Juventus U19 1-1-es döntetlent játszott egymással, miután a hazai környezetben pályára lépő torinóiak emberhátrányban játszva a hosszabbítás perceiben egyenlítettek ki egy kihagyott büntető ismétléséből.

A Salzburg korosztályos csapata a második mérkőzésén ugyancsak 1-1-es döntetlent játszott, az ellenfelek ezúttal a Chelsea fiataljai voltak. Az osztrák gárda magyar légiósai közül Berki Marcell kezdőként 70 percet töltött a pályán, míg Tóth Balázs cserekapus volt.

A játéknap fordítását egyértelműen a Manchester City hajtotta végre, amely úgy nyert 3-2-re a Borussia Dortmund korosztályos legénysége ellen, hogy a 89. percben még 2-1-es hátrányban volt. A City így két meccs után százszázalékos, rajtuk kívül a mai pályára lépők közül két meglepetéscsapat rajtolt két győzelemmel, a csoportellenfél FC Köbenhavn és a Sahtar Donyeck együttese.

A Paris Saint-Germain idegenben 5-0-ra, az AC Milan hazai pályán 3-0-ra nyert szerényebb képességű vetélytársa ellen – a franciák szintén kettőből kettő sikerrel kezdtek.

Az A csoport keddről szerdára halasztott találkozóján két nyeretlen csapat közül a Rangers U19 örülhetett, miután kétszeri kétgólos vezetés után 3-2-re felülmúlta a Napoli U19 együttesét.

A csoport:

Rangers U19 – Napoli U19 3-2 (2-0)
Gólszerzők: Strachan (10.), Lindsay (37.), Ure (70.), ill. Giannini (58.), L. Rossi (86.)

Standings provided by SofaScore LiveScore

 

E csoport:

Chelsea U19 – Salzburg U19 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Hall (60.), ill. Crescenti (83.)

AC Milan – Dinamo Zagreb 3-0 (2-0)
Gólszerzők: El Hilali (26.), C. Traoré (45.), Lazetic (90+3.), ill.

Standings provided by SofaScore LiveScore

 

F csoport:

Sahtar Donyeck U19 – Celtic U19 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Juscsenko (25.), Corr (55. – öngól), ill. Brooks (75.)

Real Madrid U19 – RB Leipzig U19 1-1 (0-0)
Gólszerzők: C. Pérez (46.), ill. Kohl (89.)

Standings provided by SofaScore LiveScore

 

G csoport:

Manchester City U19 – Borussia Dortmund U19 3-2 (1-0)
Gólszerzők: O’Reilly (33.), Bobb (90. – büntetőből), Ndala (90+2.), ill. Walz (72.), Rijkhoff (81.)

FC Köbenhavn – Sevilla U19 4-1 (1-1)
Gólszerzők: Sahsah (29., 55. – a másodikat büntetőből), Schlichting (50.), Lund Jensen (62.), ill. Benavides Fuentes (45.)

Standings provided by SofaScore LiveScore

 

H csoport:

Maccabi Haifa U19 – Paris Saint-Germain U19 0-5 (0-2)
Gólszerzők:ill. Lemina (14., 60.), Gharbi (15., 50. – a másodikat büntetőből), Housni (65.)

Juventus U19 – Benfica U19 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Mbangula (90+3.), ill. Semedo (62.)
Kiállítva: Scaglia (36.), ill.

Standings provided by SofaScore LiveScore