A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Az őrületes PSV-Feyenoord rangadó után a holland bajnokság (Eredivisie) 7. fordulójának vasárnapi programjában az AZ Alkmaar a listavezető Ajax együttesét látta vendégül…
(Photo by Angelo Blankespoor/Soccrates/Getty Images)
Két veretlen csapat egymás elleni csörtéjéből a házigazda AZ Alkmaar jött ki jobban, amely hátrányból fordítva múlta felül 2-1-re az Ajax csapatát. A meccset hatból hat győzelemmel kezdő Ajax kezdte jobban a találkozót és az első tíz perc végén magához is ragadta az előnyt egy ellentámadás végén, Taylor bejátszásából Mohammed Kudus helyezett könnyedén a hálóba, miután Verhulst katasztrofálisan mozdult ki a kapujából. A továbbiakban is az amszterdamiak tartották kézben a találkozó alakulását, az AZ csak ritkán tudott érdemi lehetőségeket felmutatni. Ennek ellenére a hazaiak becsülettel küzdöttek és erőfeszítéseik sikerrel jártak az első játékrész hajrájában. A 40. percben Mees De Wit ugrott ki egy szabad labdából és helyezett hibátlanul a hosszú sarokba. Az első játékrész maratonira nyúló ráadásában az AZ újabb találatot vitt be, miután egy lefordulást követően egy hosszan előre ívelt labdából Jens Odgaard ugrott ki ziccerben és lőtt Pasveer kapujába. A kései fordításnak köszönhetően az AZ mehetett 2-1-es előnnyel a pihenőre. A térfélcsere után az Ajax próbált dominálni és többet birtokolta a labdát, de a komoly helyzetek rendre az ellentámadásokra építő vendéglátók előtt adódtak. A hosszabbításban az Ajax tizenegyeshez juthatott volna, de a hosszas videózás után úgy döntöttek, hogy nem történt szabálytalanság a hazai tizenhatoson belül, így nem sikerült egyenlíteniük.
Az AZ maradt veretlen, az Ajax először kapitulált a szezonban és jobb gólkülönbségével a PSV Eindhoven vette át a vezetést.
A hazaiak színeiben a magyar válogatott keretébe is behívott Kerkez Milos végig játszotta a mérkőzést, az első félidő hajrájában sárga lapot kapott.
AZ Alkmaar – AFC Ajax 2-1 (2-1)
Gólszerzők: M. De Wit (40.), Odgaard (45+7.), ill. Kudus (12.)
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Ez volt az első gólja a “Vörösök” mezében!
Az Arsenal egyből össze is csap a Liverpool együttesével…
Sorozatban második bajnokiján volt eredményes!
Három döntetlent követően tudott újra nyerni Dárdai Pál csapata…
10 perc után mehetett zuhanyozni…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak…
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen…
Egy angol humorista követte el az akciót…
A kétgólos vezetés sem volt elég a továbbjutáshoz…
Az angol, a spanyol, a német és az olasz élvonalban is komoly rangadót rendeznek…
A keleti konferencia-döntő hosszabbításban dőlt el…
A nagy csapatok sztárigazolásait sem kímélték…
A Ligakupa után a bajnokságban is, megérdemelten…
Sorozatban másodszor gyűjtötte be a három pontot Pioli csapata!