Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Cristiano Ronaldo a minap saját maga jelentette be, hogy nem az idei katari világbajnokság lesz az utolsó nagy tornája. A portugál zseni elképzelése szerint részt akar venni a 2024-es németországi Európa-bajnokságon is.
(Photo by Marcio Machado/Eurasia Sport Images/Getty Images)
Igazából már a 2024-es német rendezésű Európa-bajnokság sincs túl messze, ám a rendhagyó módon az év végén sorra kerülő világbajnokság egyelőre minden figyelmet magára vonz. Azonban Cristiano Ronaldo a héten elérte azt, hogy hidat képezzen a két torna között. A Manchester United 37 esztendős sztárja ugyanis arról számolt be, hogy ott kíván lenni a 2024-es Eb-n is.
Válogatottbeli társa, Rúben Neves nyilatkozta le ma, hogy tulajdonképpen nem is vártak mást „CR7-től”, mint a ragaszkodást a portugál nemzeti csapathoz:
„Senki nem lepődött meg. Vele együtt dolgozunk, ismerjük, de jelenleg nem számítottunk rá, hogy ezt ki is mondja. Valahogy már tudtuk ezt, arról, ahogy dolgozik, ahogyan itt van. Mindig rendkívül, amikor a válogatottnál van. Mindent tekintetben profi, és készen fog állni.”
– idézte a Wolverhampton sztárját a Tuttomercatoweb.
A portugál válogatottban 2003-ban bemutatkozott Cristiano Ronaldo eddig 189 alkalommal húzta fel magára a címeres mezt, és 117-szer volt eredményes.
Az új szezon rajtjára talán készen állhat…
Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Egyre közelebb a klubváltás – Még Diego Simeone szerint is…
Mourinho a parkolóban kérte számon a ténykedését…
Már csak nyolc csapat van versenyben…
Sebastian Hoeneß legénysége már az 1. percben előnybe jutott…
A horvát szakember tavaly nyáron vette át az OM irányítását…
Ezen Bellingham lehetséges érkezése sem változtat…
A távozó Marco Asensio helyére…
2027 nyaráig kötelezte el magát!
A második mérkőzés simább volt, mint az első…
Új időszámítás kezdődött Kispesten…
Megvan a Fradi első nyári szerzeménye!
Meggyőző teljesítményt nyújtott tavasszal…
Pep Guardiola nem számít a játékosra, ezért nyugodtan távozhat…