Görögországból igazolna középpályást a Liverpool – sajtóhír

A Vörösök újabb guineai válogatott labdarúgóval erősítenének, aki szigetországi sajtóinformációk szerint a német mester kérésére érkezhet az angol együtteshez. 

(Photo by Nicolas Economou/NurPhoto via Getty Images)

A Liverpool az Olympiakosz tehetséges támadó középpályását, Aguibou Camarát szemelte ki, aki Jürgen Klopp kívánságlistájának élén szerepel, és már januárban szeretné a csapatában tudni az 55 éves tréner.

A 21 esztendős játékost 2025-ig köti szerződés a görög csapathoz, piaci értékét 5 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.com, amely nemrég még csak 300 ezer euró volt, így ez is mutatja, hogy nagy potenciál lakozik az afrikai labdarúgóban.

Camara az elmúlt nyáron igazolt az Olympiakoszhoz a Lille B csapatától mindössze 120 ezer euróért. A görög rekordbajnoknál 46 tétmérkőzésen kapott ezidáig lehetőséget, amelyeken 8 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.