A német bajnok Bayern München korábban sem mutatkozott szégyenlősnek, ha a riválisok sztárjait kellett elcsábítania. A bajorok állítólag most a Leipzig osztrák válogatott középpályását, Konrad Laimert szereznék meg.
(Photo by Jan Woitas/picture alliance via Getty Images)
A 25 esztendős Laimer (a képen 27-es számmal) szalagszakadása miatti kényszerpihenőjét tölti, de állítólag januárban már újra játszhat a Leipzigban. Igaz, lehet, hogy az lesz majd a huszonnégyszeres válogatott játékos utolsó fél éve a lipcseieknél. Egyrészt ugyanis lejár Laimer szerződése a Red Bull Arenaban, illetve bejelentkezett nála a Bayern München is.
A Sport Bild értesülése szerint a Bayern nem is kíván tárgyalni a Leipziggal, amelytől már korábban megszerezte Dayot Upamecanot és Marcel Sabitzert is. Mindkettőt még 2021-ben. Laimer jövő nyáron csatlakozhatna ingyen, illetve csak némi aláírási bónuszért cserébe. Sőt, a lap úgy tudja, hogy a középpályás szóban már mindenben meg is egyezett a müncheni kirakatklubbal, amely a hétvégén hosszú idő után visszatért a győzelem útjára a Bundesligában.
Laimer 2017. óta a Leipzig játékosa, és előtte is a Red Bull növendéke volt: a Salzburgnál nevelkedett.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt