Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
Nem csak új dizájnt, de új nevet is kap a világbajnokság döntőjének hivatalos labdája. Vagyis a csapatok az Al Rihlat csak a katari torna hatvanhárom mérkőzésén fogják használni, a legvégső összecsapáson már az Al Hilm lesz soron.
Már jó ideje ismert tény, hogy miként fog festeni a 22. világbajnokság hivatalos játékszere, amely meglepően visszafogott küllemet nyert el az Adidas tervezői és a szervezők által. Az Al Rihla (Az utazás) szerepe azonban csak a bronzmérkőzésig fog tartani, utána már az Al Hilm lesz a középpontban.
Az álom nevű labda színe is jelképes, homokos aranya már-már 2002-es vb példányára emlékeztet.
⚪⚫🏆🇶🇦 𝐀𝐥 𝐇𝐢𝐥𝐦 𝟐𝟎𝟐𝟐 𝐖𝐨𝐫𝐥𝐝 𝐂𝐮𝐩 𝐅𝐢𝐧𝐚𝐥 𝐁𝐚𝐥𝐥 pic.twitter.com/sezP5DbuJz
— Footy Headlines (@Footy_Headlines) October 6, 2022
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…