Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: a Milan otthonában is nyerni tudott a Chelsea! – videóval

Emberelőnyben nyert a Stadio Giuseppe Meazza gyepén a Chelsea FC az AC Milan ellen az UEFA Bajnokok Ligája E-csoportjában, míg a másik mérkőzésen a Dinamo Zagreb 1-1-es döntetlent a Red Bull Salzburggal. 

Bajnokok Ligája, E-csoport:

(Photo by Emilio Andreoli/Getty Images)

A mérkőzés nem indult valami eseménydúsan, az első bő negyedóra során gyakorlatilag helyzetet sem láthattunk. A 18. percben a Chelsea révén viszont kialakult a legelső igazán nagy lehetőség. Mason Mount került ziccerbe, de Tatarusanu védte a lövését. Igen, de mint kiderült Fikayo Tomori kétszer is visszarántotta közben, így a játékvezető büntetőt ítélt és piros lapot adott a Milan védőjének. A hazaiak játékosai perceken keresztül reklamáltak, de Siebert véleményét nem tudták megváltoztatni, továbbá a VAR szobából sem jött cáfolás a döntés kapcsán. A tizenegyest Jorginho váltotta gólra a tőle megszokott módon. A 27. minutumban rendkívül közel állt az egyenlítéshez a milánói együttes. Brahim Diaz adott be remekül középre Oliver Giroud irányába, akiről nagyon megfeledkeztek a vendégek védői, a francia csatár azonban végül éppen csak, de a kapu mellé fejelt. A 34. percben növelte előnyét a Chelsea, Mount passza után Aubameyang vette be 5 méterről Tatarusanu kapuját. A 44. minutumban Mount eresztett meg egy lövést, a Milan portása viszont résen volt és szögletre tolta a kapuba tartó labdát. 

A fordulás után a Milan vezetett először ígéretes támadást, a 48. percben Tonali próbálta megjátszani a középen álló társakat, Kepa azonban megakadályozta ebben. A 49. minutumban a csereként beállt Gallagher próbálkozott, lövése után a labda végül az oldalhálót érintette. Az 55. percben Aubameyang ért bele Mateo Kovacic lövésébe, a hazaiak román hálóőre, azaz Tatarusanu bravúrral hárította a gaboni támadó közeli kísérletét. A 90+1. minutumban Divock Origi jóvoltából láthattunk próbálkozást, a belga lövésében nem volt elég erő, emiatt Kepa könnyen védett. Az emberhátrányban játszó Milan próbálta nem feladni a reményt, azonban igazán nagy helyzeteket nem tudott kialakítani Pioli legénysége. A Chelsea tehát Milánóban is begyűjtötte a három pontot, ezzel vezeti az E-csoportot. 

AC Milan – Chelsea 0-2 (0-2)
Helyszín:
Stadio Giuseppe Meazza (Milánó); Vezette: Daniel Siebert (német)
Gólszerzők: ill. Jorginho (21., büntető), Aubameyang (34.)
Sárga lapok: Giroud (20.), Gabbia (33.), Krunic (36.), Pobega (67.), Tonali (88.), Ballo-Touré (89.) ill. Mount (20.), Sterling (29.), Gallagher (86.)
Kiállítás: Tomori (18.) ill.

AC Milan: Tatarusanu – Kalulu, Gabbia, Tomori, Hernández (Ballo-Touré 79.) – Krunic, Tonali, Bennacer (Pobega 62.) – Diaz (Dest 37.), Giroud (Rebic 62.), Leao (Origi 79.). Menedzser: Stefano Pioli.

Chelsea: Arrizabalaga – Chalobah, Silva, Koulibaly – James (Azpilicueta 62.), Kovacic, Jorginho, Chilwell (Cucurella 89.) – Sterling (Loftus-Cheek 62.), Mount (Gallagher 46.) – Aubameyang (Havertz 79.). Menedzser: Graham Potter. 

A mérkőzés videós összefoglalója:

A vezetést a 12. percben a Red Bull Salzburg szerezte meg. Benjamin Sesko próbált kapura törni a zágrábi védők gyűrűjében, ám a szlovén tehetséget szerelték. Végül így lett jó a szélen érkező Seiwald számára, aki senkitől sem zavartatva a jobb alsóba lőtt. A Dinamo még az első félidőben egyenlíteni tudott. Szögletet követően Robert Ljubicic eresztett meg egy próbálkozást, ami megpattant Pavlovic lábán, így Kohn-nak esélye sem volt a védésére. A VAR ugyan vizsgálta az esetet, mivel a lövés pillanatában két hazai játékos is lesen állt és esetleg nem-e akadályozták Kohn-t a védésben, a játékvezető megnéztet az esetet, a gól pedig érvényes maradt. A második félidőben már nem született több találat egyik fél részéről sem, így 1-1-es döntetlennel ért véget a találkozó.

Dinamo Zagreb – Red Bull Salzburg 1-1 (1-1)
Helyszín:
Stadion Maksimir (Zágráb); Vezette: Tobias Stieler (német)
Gólszerzők: Ljubicic (40.) ill. Seiwald (12.)
Sárga lapok: Ivanusec (52.) ill. Pavlovic (90.), Sucic (90+3.)
Kiállítás: ill.

Dinamo Zagreb: Livakovic – Ristovski (Moharrami 79.), Sutalo, Peric – Spikic (Bockaj 79.), Ivanusec (Baturina 79.), Misic (Bulat 86.), Ademi (Drmic 67.), Ljubicic – Petkovic, Orsic. Menedzser: Ante Cacic. 

Red Bull Salzburg: Kohn – Dedic, Solet, Pavlovic, Ulmer – Seiwald, Gourna-Douath, Kjaergaard – Sucic – Sesko (Simic 86.), Okafor (Adamu 62.). Menedzser: Matthias Jaissle.

A mérkőzés videós összefoglalója:

Az E-csoport aktuális állása:

Standings provided by Sofascore