Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: majdnem elszórakozta háromgólos előnyét a Leipzig, de végül otthon tartották a 3 pontot a Hertha ellen! – videóval

A német bajnokság (Bundesliga) 10. fordulójának szombati játéknapját az RB Leipzig és a Hertha Berlin összecsapása zárta.

(Photo by Maja Hitij/Getty Images)

Nem sok lehetőséget hozott az első félidő első 20 perce. A Hertha aktívabb letámadással igyekezett megzavarni a Leipzig építkezését, ami ebben az időszakban működött is. A játékrész második felében azonban egyre nagyobb fölénybe kerültek a hazaiak. A 24. percben érkezett a Leipzig első nagy helyzete, Nkunku lövését azonban védeni tudta Christensen. Nem sokkal később viszont már ő is tehetetlen volt, Szoboszlai beadása után ugyanis Forsberg juttatta combbal a hálóba a játékszert, 1-0! Pár perc elteltével meg is érkezett a hazaiak második találata! Szoboszlai szöglete után Dialloról pattant a labda a kapu irányába, amibe Raum még beleért, így a kapuban kötött ki a játékszer, 2-0! A szünet előtt ráadásul sikerült még tovább növelni az előnyt: Raum beadása után Silva parádésan hozta magát helyzetbe, de a lövése a kapufáról kifelé pattant, erre viszont Orbán ért oda elsőként, 3-0!

A második játékrész sokáig csendes mederben csordogált, Silva ígéretes kísérletén kívül nem nagyon lehetett mit feljegyezni. A félidő közepéhez közeledve aztán pár perc alatt két gólt ledolgozott a hátrányából a Hertha. A 62. percben büntetőhöz jutottak a vendégek Diallo kezezése után, amit Lukebakio váltott gólra, 3-1! Két minutum elteltével pedig Jovetic szép egyéni megoldása után csökkentették tovább a különbséget, 3-2! A 80. percben aztán ismét lezárhatta volna a mérkőzést a Leipzig, Szoboszlai passza után ugyanis Nkunku került ziccerbe, amit a visszafutó Lukebakio rúgott ki a kapu torkából. Nem sokkal később a Hertha is közel járt a gólszerzéshez, miután Ejuke átemelte Blaswichot, de Kampl a gólvonal előtt tisztázni tudott. A 86. percben ismét a vendégek veszélyeztettek, de Blaswich nagy bravúrral védeni tudta Selke lövését. A 94. minutumban ismét Blaswich mentette meg a hazaiakoat, amikor Kanga lövésénél a kapufára tudta tolni a játékszert, majd nem sokkal később Kanga fejjel veszélyeztetett, ami elkerülte a kaput. Ezzel a Hertha ellőtte minden puskaporát, így ugyan a Leipzig majdnem elszórakozta a háromgólos előnyét, de végül begyűjtötték a három pontot.

RB Leipzig – Hertha Berlin 3-2 (3-0)
Helyszín:
Red Bull Aréna Vezette: H. Osmers
Gólszerzők:
Forsberg (25.), Raum (30.), Orbán (45.) ill. Lukebakio (62. – büntető), Jovetic (64.)
Sárga lapok: Haidara (38.), Kampl (63.) ill. Kempf (32.), Plattenhardt (41.), Rogel (90+3.)
Kiállítás: -ill.-

RB Leipzig: Blaswich – Raum (Halstenberg 61.), Diallo, Orbán, Simakan (Henrichs 61.) – Forsberg (Novoa Ramos 72.), Haidara (Kampl 61.), Schlager, Szoboszlai – Nkunku, Silva (Poulsen 73.) Vezetőedző: Marco Rose

Hertha Berlin: Christensen – Kenny, Rogel, Kempf, Plattenhardt (Mittelstadt 46.) – Tousart, Sunjic (Kanga 46.), Serdar (Selke 83.) – Richter (Ejuke 58.), Jovetic, Lukebakio Vezetőedző: Sandro Schwarz

A mérkőzés összefoglalója:

A 10. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Schalke 0-3 Hoffenheim

Szombat:
Eintracht Frankfurt 5-1 Bayer Leverkusen
VfB Stuttgart 4-1 VfL Bochum
Werder Bremen 0-2 Mainz
Wolfsburg 2-2 Mönchengladbach
RB Leipzig 3-2 Hertha Berlin

Vasárnap:
15:30 Köln – Augsburg (Tv: Aréna 4)
17:30 Union Berlin – Borussia Dortmund (Tv: Match 4)
19:30 Bayern München – Freiburg (Tv: Match 4)

A bajnokság aktuális állása:


Standings provided by Sofascore