Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
A remek formában lévő középpályásért hamarosan komolyabb offenzívát indíthatnak a Szarkák, hogy náluk folytassa pályafutását a 27 éves labdarúgó.
(Photo by Matthieu Mirville/DeFodi Images via Getty Images)
A L’Équipe értesülései szerint a Newcastle a Lens remekformában lévő középpályását, Seko Fofanát szemelték ki középső soruk megerősítésére, akit már a hátunk mögött nyáron is megkörnyékeztek az angolok.
Az elefántcsontparti labdarúgóért 35 millió fontos (~40 millió euró) ajánlatot fognak tenni a Szarkák a Ligue 1-es alakulatnak, ezt pedig a forrás szerint a francia élvonal jelenlegi 3. helyezettje minden bizonnyal el is fogja fogadni, hiszen egy számukra kiváló ajánlatról van szó. Ráadásul 8 millió euróért igazolták őt az Udinese csapatától 2020 nyarán, így nagyot nyerhetnek rajta még akkor is, ha ezzel együtt elveszítik egyik legjobbjukat.
Fofana a Lens színeiben összesen 82 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 14 gólt és 8 gólpasszt jegyzett, de ami miatt több neves csapat is felfigyelt rá, az a mezőnyben nyújtott teljesítménye és fáradhatatlan teherbírása. A francia kis csapat pedig többek között ennek köszönhetően is szerepel ilyen jól az idei szezonban.
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…