Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bognár Györgyöt menesztette az MTK – HIVATALOS

Az MTK Budapest 1-1-es döntetlent játszott a Siófok ellen a magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga), amely után a kék-fehérek személyi változásokat eszközöltek a szakmai stábban…

 

Az MTK Budapest vezetősége vasárnap délelőtt jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Bognár György szakmai igazgatóval, és Horváth Dávidot nevezte ki a jelenleg az NB II-ben szereplő első csapat vezetőedzőjének. A klub jelentése szerint a szakmai stábból ifj. Bognár György is távozik.

“A szezonkezdet előtt világosság tettük, hogy az MTK-nak az első osztályban van a helye, az azonnali visszajutás a minimumcél, ebben nem kötünk kompromisszumot. A jelenlegi szakmai stábbal sajnos a bajnokság egyharmadát követően már nem látjuk biztosítottnak a célunk elérését, ezért a váltás mellett döntöttünk” – indokolta Dr. Selei András klubigazgató a változtatást.

A feljutás legnagyobb esélyesének tartott MTK a remek rajt után az utolsó hat fordulóban nyeretlen volt a magyar másodosztályú bajnokságban, ezalatt mindössze két pontot szerzett. A hetek óta tartó gyengélkedést több nem tűrték a mostani szakmai stábnak és a változás mellett döntöttek.

Az újonnan kinevezett vezetőedző a jelenlegi szezonban az MTK Budapest második csapatát irányította, valamint az UEFA Ifjúsági Bajnokok Ligájában ő vezette az MTK U19-es csapatát, melynek vezetőedzőjeként egymás után kétszer nyerte meg a hazai bajnokságot. Horváth az előző szezon utolsó négy NB I-es mérkőzésén irányította az MTK-t, ezeken 10 pontot szerezett a csapat, az utolsó pillanatig életben tartva a bentmaradási reményeket.

A klubigazgató elmondta: “Horváth Dávidra modern MTK-s edzőként tekintünk, aki az elmúlt években többször bizonyította szakmai rátermettségét.” Selei szerint az új szakvezető „jól ismeri a keretet, a legtöbb játékosunkkal eredményesen dolgozott együtt az NB I-ben, az NB III-ban vagy az U19-es csapatban. Az elvárás vele szemben sem lehet más, mint az NB I-es feljutás kivívása.”