Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: újabb vereségbe futott bele a Tottenham – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 13. fordulójában a Tottenham a Newcastle-t fogadta. Hiába támadott sokat a Spurs, a Newcastle jobban használta ki a helyzeteit, és a végén meg is nyerte a mérkőzést. Conte gárdája még a harmadik a tabellán, de vészesen közelít már hozzá a Newcastle. 

 (Photo by Tottenham Hotspur FC/Tottenham Hotspur FC via Getty Images)

Sokkal jobban játszott a Tottenham az első félidőben, bár ezt csak a játék képére lehetett mondani, mivel a gólokat a Newcastle szerezte. A 3. percben Szon találta el a felső lécet, majd a 11. percben megint ő próbálkozott, de ez a helyzet Pope kezei között halt el. A 29. percben Kane szerette volna, ha a labda a jobb alsó sarokba kerül, de a kapus ezt is védte. Végül a 30. percben a Newcastle szerezte meg a vezetést, amikor Callum Wilson kapta meg a labdát, majd átemelte a kapus fölött a hálóba. Nem kellett sokat várni a vendégek második találatára sem, hiszen a 40. percben Almiron nagyszerű szólót mutatott be, majd  Lloris mellett szépen lőtt a kapu bal oldalába.

A második félidőben sem változott sokat a játék képe, bár az 56. percben sikerült szépítenie a Spursnek, amikor egy szöglet után Kane ugrott fel a legmagasabbra, majd a kapu jobb oldalába bólintott. Nem segített a játékosoknak a hatalmas eső sem, ami a pályára zúdult a mérkőzés alatt. Kevesebb helyzet jellemezte a mérkőzést, és végül a Tottenham sem tudta átvenni az irányítást és a pontszerzés sem jött össze a londoniaknak.

Tottenham Hotspur – Newcastle United 1-2 (0-2)
Gólszerzők: Kane (56.) ill. Wilson (31.), Almiron (40.)
Sárga lap: Bentancur (31.), Sessegnon (59.), Skipp (66.), Emerson Royal (90.) ill. Wilson (68.), Pope (84.)
Kiállítás: – ill. –

A 13. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Nottingham Forest – Liverpool 1-0
Everton – Crystal Palace 3-0
Manchester City – Brighton 3-1
Chelsea – Manchester United 1-1

Vasárnap:
Aston Villa – Brentford 4-0
Leeds United – Fulham 2-3
Southampton – Arsenal 1-1
Wolverhampton Wanderers – Leicester City 0-4
Tottenham Hotspur – Newcastle United 1-2

Hétfő:
West Ham United – Bournemouth (Tv: Aréna 4)

A bajnokság aktuális állása: