Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: a sok kihagyott helyzet ellenére is nyert a Chelsea a Salzburg otthonában, így biztossá tették a továbbjutást! – videóval

A Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulóját a Chelsea salzburgi vendégjátéka, valamint a Sevilla és a Köbenhavn összecsapása nyitotta a kora esti idősávban.

(Photo by Roland Krivec/DeFodi Images via Getty Images)

Kevés lehetőséget hozott a mérkőzés első 20 perce. A játékot a Chelsea irányította, de komoly helyzetet nem tudtak kidolgozni a jól szervezett osztrák védelemmel szemben. A játékrész közepén aztán megszerezték a vezetést a londoniak. Egy Chelsea támadásnál Wöber próbált meg tisztázni Havertz elől, de a labda így pont Kovacic elé került, aki kapásból védhetetlenül a felső sarokba bombázta a játékszert, 0-1! Ezt követően jelentősen megszaporodott a vendéghelyzetek száma. A 26. percben Aubameyang fejelhetett a kapura, de Köhn bravúrral hárítani tudott. Nem sokkal később ismét a Salzburg kapusának bravúrjára volt szükség, aki ezúttal is a gaboni támadó közeli próbálkozását védte. A félidő végén harmadszor is Aubameyang került ziccerbe, ám Köhn eszén ezúttal sem tudott túljárni, aki le tudott érni a közelről leadott életerős lövésre, és szögletre tudta ütni azt. Az ellenfél kapujára teljesen veszélytelen Salzburg így örülhetett, hogy csupán egygólos hátrányba kerültek a nagyszünetig.

A kihagyott nagy lehetőségek pedig a második félidő elején meg is bosszulták magukat. A 49. percben ugyanis egy formás akció végén Wöber középre tett labdáját Adamu passzolta el Kepa mellett a hálóba, 1-1! Erre válaszként majdnem újból gólt szereztek a vendégek, de Jorginho fejesét a gólvonalról vágta ki éppen a salzburgi gólszerző, Adamu! A 64. percben viszont már ismét a Chelseanél volt az előny. Pulisic passza után Havertz maradt üresen a tizenhatos előterében, majd egy védhetetlen tekerést engedett el, ami a kapufa segítségével vágódott a hálóba, 1-2! A 68. minutumban a Salzburg majdnem másodszor is kiegyenlített, de Sesko lövését nagy bravúrral szögletre tudta ütni Kepa. Ezt követően viszont már nem tudott újabb veszélyes lehetőséget kialakítani a hazai gárda, a Chelsea pedig összességében megérdemelten nyerte meg az összecsapást, amivel bebiztosították a továbbjutást is a csoportból!

Salzburg – Chelsea 1-2 (0-1)
Helyszín:
Red Bull Aréna Vezette: S. Scharer
Gólszerzők:
Adamu (49.) ill. Kovacic (23.), Havertz (64.)
Sárga lapok: Sucic (47.) ill. Gallagher (86.), Kepa (90+2.)
Kiállítás: -ill.-

Salzburg: Köhn – Wöber (Ulmer 78.), Pavlovic, Bernardo, Dedic – Kjaergaard, Gourna-Douath, Seiwald, Sucic (Sesko 61.) – Okafor (Simic 78.), Adamu (Kameri 82.) Vezetőedző: Matthias Jaissle

Chelsea: Kepa – Cucurella, Silva, Chalobah – Sterling (Ziyech 88.), Jorginho, Kovacic (Loftus-Cheek 68.), Pulisic (Azpilicueta 75.), Gallagher (Mount 88.) – Havertz, Aubameyang (Broja 75.) Vezetőedző: Graham Potter

 

A mérkőzés összefoglalója:

Az E-csoport eredményei és további programja:

Salzburg – Chelsea 1-2
21:00 Dinamo Zagreb – AC Milan

Az E-csoport aktuális állása:


Standings provided by Sofascore

A G-csoport két nyeretlen csapata, a Sevilla és a Köbenhavn csapott össze egymással az 5. fordulóban. A mérkőzés tétje leginkább az volt, hogy eldöntse melyik csapat folytathatja a nemzetközi kupaszereplést az Európa-ligában. Az első félidő folyamán a Sevilla tett többet a vezetés megszerzéséért, de a próbálkozásaik nem jártak sikerrel a jól szervezett dán védelemmel szemben. Az első 45 percben két komoly lehetőség alakult ki: az első a vendégek előtt, amikor Haraldsson lövését Dmitrovicnak kellett nagy bravúrral szögletre ütnie, a második pedig a Sevilla előtt alakult ki, amikor Grabara hatalmas védésére volt szükség Suso lövésével szemben a 34. percben. Ezen kívül próbálkozott még becsülettel a spanyol gárda, ám ezek a lövések nem jelentettek komoly veszélyt a dánok kapujára.

A második félidő első veszélyes lehetősége is a vendégek nevéhez fűződött, a 48. percben ugyanis Clem lövésénél a kapufa mentette meg a Sevillát. Az 55. minutumban aztán a hazaiak is gólt szerezhettek volna, ám Isco kísérletét Grabara szögletre tudta ütni. Az 59. percben ismét a Köbenhavn dolgozott ki egy nagy lehetőséget, de Dmitrovic ezúttal is a helyén volt és fogni tudta Haraldsson próbálkozását. A 61. percben aztán megszületett a találkozó első gólja! Papu Gomez beadása után ugyanis a csereként beálló En-Nesyri továbbította fejjel a hálóba a labdát, 1-0! A vezetés megszerzését követően a Sevilla mindent megtett az eredmény megőrzése érdekében, míg a Köbenhavn egyre nagyobb erőket mozgósított a támadószekcióban. A dánok törekvéseinek majdnem meglett az eredménye, de Diks fejese a felsőlécen csattant. Az egyenlítés elmaradt, de a véghajrában sikerült megbüntetnie a Sevillának, hogy a Köbenhavn kitámadt. A 88. percben ugyanis Acuna passza után Isco is bevette a kaput, 2-0, sőt a 92. percben Montiel is feliratkozott az eredményjelzőre, 3-0! A Sevillának ezzel a sikerrel megmaradt a minimális esélye a második hely megszerzésére, de azt már bebiztosították, hogy az Európa-ligában mindenképp folytathajták a nemzetközi szereplést.

Sevilla – Köbenhavn 3-0 (0-0)
Helyszín:
Ramon Sánchez Pizjuán Vezette: B. Bastien
Gólszerzők:
En-Nesyri (61.), Isco (88.), Montiel (90+2.) ill.-
Sárga lapok: Lamela (70.), Montiel (78.) ill. Claesson (69.), Sörensen (86.)
Kiállítás: -ill. Khocholava (90+5.)

Sevilla: Dmitrovic – Telles, Marcao, Gudelj, Montiel – Papu Gomez (Acuna 77.), Jordan, Rakitic, Suso (Lamela 55.) – Isco, Dolberg (En-Nesyri 46., Mir 70.) Vezetőedző: Jorge Sampaoli

Köbenhavn: Grabara – Jelert (Sörensen 81.), Khocholava, Lund Jensen (Diks 81.), Kristansen – Lerager, Claesson, Clem (Oskarsson 81.) – Johannesson (Bardghji 64.), Haraldsson (Cornelius 72.), Daramy Vezetőedző: Jacob Neestrup

A mérkőzés összefoglalója:

A G-csoport eredményei és további programja:

Sevilla – Köbenhavn 3-0
21:00 Borussia Dortmund – Manchester City (Tv: Sport 1)

A G-csoport aktuális állása:


Standings provided by Sofascore